- 1994-ben Budapesten, a Budapesti Memorandum aláírásával Ukrajna orosz, amerikai és brit biztonsági vállalásokat kapott azért cserébe, hogy feladja atomfegyvereit.
- Sorozatunkban a történelmi döntés hátterét járjuk be levéltári dokumentumokon keresztül. A sorozat részei itt olvashatóak.
- A hatodik részben a „biztonsági garancia” és
a „biztonsági vállalás” közti különbséget keressük.
Az előző fejezetekben megismertük a Budapesti Memorandum tágabb kontextusát, ami most lehetővé teszi tartalmának mélyebb megértését. Ahogy azt a sorozat bevezetőjében írtuk, a Budapesti Memorandum aláírásával Oroszország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok biztonsági vállalásokat nyújtott Ukrajnának. Erre azért volt szükség, mert az ukrán parlament, a Verkhovina Rada ettől tette függővé az ország atomfegyvermentes állammá válását.
Az ukrán parlament határozata
A Budapesti Memorandum többéves tárgyalás- és vitasorozatot zárt le egyrészt a Nyugat, Oroszország és Ukrajna, másrészt az ukrán elnök és az ukrán parlament között. Ukrajna még 1992 májusában írta alá a Lisszaboni Jegyzőkönyvet, amely kötelezte az országot a stratégiai atomfegyverek leszereléséről szóló START-1-egyezmény ratifikálására, erre azonban nem került azonnal sor. A ratifikálásról a parlament több mint egy évvel később, 1993 novemberében fogadott el egy határozatot, annak tartalma azonban csak „felbosszantotta, mintsem megnyugtatta az orosz és az amerikai kormányt”, és hasonlóképp a folyamatot sürgető ukrán kormányt is. A parlamenti határozat ugyanis Ukrajna nukleáris arzenáljának csak egy kisebb részének a leszereléséről szólt, ráadásul elutasította a nem nukleáris státuszt.
Ugyanakkor, ha szembeállítjuk ezt a határozatot a Budapesti Memorandummal, beazonosíthatunk olyan a feltételeket, amelyekről Ukrajna a tárgyalási folyamat során később lemondott. Az alábbiakban a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió angol nyelvű összefoglalója olvasható az 1993-as parlamenti határozatáról; ha összehasonlítjuk a Budapesti Memorandum megfogalmazásával, két szembetűnő különbséget veszünk észre.
Egyrészt, míg az 1993-as határozat „biztonsági garanciákat” írt elő, addig az 1994-es Budapesti Memorandum „biztonsági vállalásokat” rögzített, egy olyan, „kevésbé kötelező erejű kötelezettséget”, amelynek a használatához az amerikai jogászok ragaszkodtak. Másrészt, míg a korábbi határozat azt követelte a nukleáris hatalmaktól, hogy „védelmezzék” Ukrajna területi integritását és szuverenitását, a Budapesti Memorandumban Oroszország, az Egyesült Királyság és az USA azt vállalta, hogy „tiszteletben tartja” ezeket.
Az ukrán elnök háromoldalú megállapodása
Két hónappal (és Clinton telefonhívásával, majd kijevi útjával) később, 1994 januárjában Leonyid Kravcsuk ukrán elnök háromoldalú megállapodást írt alá Borisz Jelcin orosz elnökkel és Bill Clinton amerikai elnökkel. Ukrajnára nézve ez az állásfoglalás kimondta, hogy az „elnökök várakozással tekintenek a START I-egyezmény, és így a Lisszaboni Jegyzőkönyv és a kapcsolódó dokumentumok hatálybalépése elé, valamint Kravcsuk elnök megismételte elkötelezettségét, hogy Ukrajna a lehető leghamarabb csatlakozik az atomsorompó-egyezményhez mint nukleáris fegyverrel nem rendelkező állam”. A felek részéről pedig „Clinton és Jelcin elnökök arról tájékoztatták Kravcsuk elnököt, hogy az Egyesült Államok és Oroszország kész biztonsági vállalásokat nyújtani Ukrajnának”, feltéve, hogy Ukrajna csatlakozik mind a START-1-, mind az atomsorompó-egyezményekhez. Ezek a vállalások már nagyrészt átfedésben voltak a Budapesti Memorandumba foglaltakkal.
Mivel a Kravcsuk elnök által aláírt háromoldalú megállapodás nem felelt meg az 1993-as parlamenti határozatban előírtaknak, Kravcsuk, egy átfogó nemzeti konszenzus érdekében, kísérletet tett a dokumentum parlamenti jóváhagyására. Az erről szóló parlamenti vita 1994 februárjában az elnök beszédével kezdődött, amelyet az ukrán állami rádió élőben közvetített. Az alábbiakban az ülésről szóló hírügynökségi jelentéseket, valamint az elnök beszédéből az SZER/SZR-nél átírt részleteket közöljük.
Kravcsuk felsorolta a technikai („a nukleáris robbanófejek veszélyes állapota”), a világpolitikai („teljes elszigetelődés”) és a pénzügyi (több száz millió dolláros kompenzáció) érveket, majd feltette a retorikai kérdést: „Valóban várható-e normális – hangsúlyozom, normális – viszony kialakítása Oroszországgal e fájdalmas probléma eldöntése nélkül? Ha valaki úgy gondolja, hogy igen, akkor súlyosan téved.”
A parlament februári ülése végül megszavazta a START-1-egyezmény ratifikálását, de továbbra is elutasította a nem nukleáris státuszt és az atomsorompó-egyezményhez való csatlakozást. Március–áprilisban Ukrajnában parlamenti választásokat, június–júliusban pedig elnökválasztást tartottak. Így novemberben már az új parlament volt az, amely jóváhagyta az atomsorompó-szerződéshez való csatlakozást, egy feltétellel, amelyet a Budapesti Memorandum decemberi aláírásával már az ország új elnöke, Leonyid Kucsma teljesített.
Sorozatunk következő, befejező részében Kucsma ukrán elnöknek a Memorandumot ünneplő beszédét idézzük fel, amelyet a budapesti EBEÉ-csúcstalálkozón mondott.
A sorozat részei:
- Nukleáris leszerelés és a Budapesti Memorandum: „egy biztonságosabb korszak köszönt a világra”?
-
Európai biztonsági konferencia egy virágzó demokráciában: Magyarországon
- Az európai biztonság újraszerkesztése Budapesten
- NATO-bővítés az 1990-es években: Clinton és Jelcin „hideg békéje”
- Oroszország 1994-es „békefenntartó művelete” Csecsenföldön
-
„Kevésbé kötelező erejű kötelezettség”: tiszteletben tartani, vagy védelmezni Ukrajna integritását?
-
„Mindannyiunk általános biztonsága az egyes országok stabilitásától és biztonságától függ”
(Katerina Belenkina a Blinken OSA Archivum levéltárosa és szláv specialistája; Zsámboki Miklós a Blinken OSA Archivum tartalomfelelős munkatársa és segédlevéltárosa.)
Olvasd angolul! / Available in English!