- 1994-ben Budapesten, a Budapesti Memorandum aláírásával Ukrajna orosz, amerikai és brit biztonsági vállalásokat kapott azért cserébe, hogy feladja atomfegyvereit.
- Sorozatunkban a történelmi döntés hátterét járjuk be levéltári dokumentumokon keresztül. A sorozat részei itt olvashatóak.
- Az ötödik részben Oroszország egy korabeli „békefenntartó műveletével”, az éppen ekkor eszkalálódó első csecsen háborúval foglalkozunk.
A Budapesti Memorandum 1994. december 5-i aláírásának (lásd sorozatunk 1. részét) történelmi pillanatában számos „szörnyű konfliktus” zajlott a háttérben – többek közt a Hegyi-Karabahi Köztársaságban, Transznisztriában, Boszniában. És ugyanekkor döntött Borisz Jelcin és kormánya a csecsenföldi helyzet katonai kezeléséről is.
A Szovjetunió összeomlásakor csecsen vezetők egy csoportja Dzsohar Dudajevvel az élen bejelentette a független Csecsen Köztársaság megalakulását, a Szovjetuniótól való elszakadását és szuverenitását – amit Oroszország később sem ismert el. A helyzet a térségben éveken át romlott, 1994 őszén fegyveres harcokra is sor került: Dudajev oroszbarát ellenzéke novemberben sikertelen katonai kísérletet tett Csecsenföld fővárosának elfoglalására. Mint kiderült, az offenzívát az orosz FSZB, a KGB utódszervezete katonai személyzettel, valamint páncélozott járművekkel és helikopterekkel támogatta.
Hat nappal a budapesti biztonsági csúcs előtt
November 29-én Borisz Jelcin orosz elnök ultimátumban szólította fel „a csecsenföldi fegyveres konfliktus résztvevőit”, hogy 48 órán belül tegyék le a fegyvert, kössenek tűzszünetet:
„Vér folyik a Kaukázus ősi földjén, amely hazánk elválaszthatatlan része. [...] ártatlan emberek pusztulnak el. Az árvák száma sokszorozódik. Lábbal tiporják az polgárok alkotmányos jogait és szabadságjogait. Szerencsétlen emberek ezrei válnak menekültekké.”
„A belső csecsen konfliktus önálló megoldásának reménye teljesen kimerült – állapította meg Jelcin. – Csecsenföld sorsáért, lakosai életéért és egészségéért Oroszország elnökeként kizárólagos felelősséget viselek.” Az ultimátum kikötötte, hogy amennyiben követelései nem teljesülnek, „az állam rendelkezésére álló minden erőt és eszközt be fogunk vetni a vérontás megszüntetése, az orosz állampolgárok életének, jogainak és szabadságának védelme, valamint a Csecsen Köztársaságban az alkotmányos törvényesség, a törvényes rend és a béke helyreállítása érdekében”.
Hat nappal a budapesti biztonsági csúcs után
Miután a budapesti Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezleten (EBEÉ) Jelcin Oroszországot a „biztonság és stabilitás keleti pillérének” nevezte (lásd sorozatunk 4. részét), és aláírta a Budapesti Memorandumot, december 11-én beszédet intézett a nemzethez. Arról tájékoztatta az orosz nyilvánosságot, hogy „az Orosz Föderáció Belügyminisztériumának és Védelmi Minisztériumának egységei benyomultak a Csecsen Köztársaságba. A kormány intézkedését az Oroszország integritását és polgárainak – mind Csecsenföldön, mind a határain túl – biztonságát fenyegető veszély indokolta”.
Miközben az orosz csapatok a Csecsen Köztársaság területére léptek, „hogy lakosait megvédjék a fegyveres szélsőségektől”, Jelcin utasította „az összes tisztet, akinek feladata az alkotmányos rend helyreállítása a Csecsen Köztársaságban, hogy ne alkalmazzon erőszakot a civilekkel szemben, ellenben vegye őket védelem alá”.
Így vette kezdetét az első csecsen háború (1994–1996), amelyben 6000 orosz katona esett el; a csecsen halottak számát 30–50 000-re becslik, amit nagyrészt az orosz háborús bűnök civil áldozatai tesznek ki. Oroszországban hivatalosan a katonai beavatkozást nem háborúnak nevezték, hanem „Csecsenföld alkotmányos rendjének helyreállítását célzó intézkedéseknek” vagy „békefenntartó műveletnek”. További visszatérő jelző volt a csecsenföldi helyzettel kapcsolatban a „belső”; Jelcin fenti, november 29-i ultimátuma „belső csecsen konfliktust” említ, az orosz külügyminiszter Andrej Kozirev pedig úgy nyilatkozott, hogy „Csecsenföld Oroszország belügye, amelyről nem tárgyalunk külföldi partnereinkkel”.
Míg a boszniai háború vagy a hegyi-karabahi konfliktus szerepelt a budapesti EBEÉ-konferencia napirendjén (lásd 3. rész), annak nem találtuk nyomát, hogy a csecsenföldi helyzetről a szükséges komolysággal szó esett volna. A csúcsot megelőző sajtóértesülések alapján Jelcin elnöknek éppen ez volt a célja.
A Reuter december 4-én, egy nappal a budapesti csúcstalálkozó (és a Budapesti Memorandum aláírása) előtt kiadott összefoglalója megjegyzi, hogy a „szakadár csecsenföldi régió válsága és az Oroszország déli határainál lappangó további konfliktusok feletti aggodalma miatt Moszkva azt akarja, hogy az EBEÉ legyen Európa meghatározó biztonsági szervezete, mivel annak vezető tagja”, és ne a NATO. Mindeközben azonban, teszi hozzá a Reuter-riport, Oroszország „ellenáll annak, hogy az EBESZ felügyelje és ellenőrizze békefenntartó erőfeszítéseit a problémás volt szovjet köztársaságokban”.
A nemzetközi közösség, úgy tűnik, Csecsenföldet valóban Oroszország belső ügyének tekintette, és nem ismerte fel időben a „művelet”, a „belső” és a „békefenntartás” szavak valódi jelentését.
A következő részben visszatérünk a Budapesti Memorandumhoz, és összevetjük az abban rögzített biztonsági vállalásokat azokkal a bizonsági garanciákkal, amelyeket Ukrajna eredetileg követelt.
A sorozat részei:
- Nukleáris leszerelés és a Budapesti Memorandum: „egy biztonságosabb korszak köszönt a világra”?
- Európai biztonsági konferencia egy virágzó demokráciában: Magyarországon
- Az európai biztonság újraszerkesztése Budapesten
- NATO-bővítés az 1990-es években: Clinton és Jelcin „hideg békéje”
- Oroszország 1994-es „békefenntartó művelete” Csecsenföldön
- „Kevésbé kötelező erejű kötelezettség”: tiszteletben tartani, vagy védelmezni Ukrajna integritását?
- „Mindannyiunk általános biztonsága az egyes országok stabilitásától és biztonságától függ”
(Katerina Belenkina a Blinken OSA Archivum levéltárosa és szláv
specialistája; Zsámboki Miklós a Blinken OSA Archivum tartalomfelelős
munkatársa és segédlevéltárosa.)
Olvasd angolul! / Available in English!