- Két fejezetben idézzük fel az ukrán demokratikus átmenet 1989 utáni mérföldköveit: a szuverén, majd a független Ukrajna képeit.
- A demokráciának és a függetlenségnek már ekkor széleskörű volt a társadalmi támogatottsága, de megjelentek a 2022-re eldurvuló vitapontok is.
- Anastasia Felcher, a Blinken OSA Archívum levéltárosa és szláv specialistája az első cikkben korabeli tévéfelvételeken keresztül mutatja be az átmenet meghatározó politikai mozgalmait és eseményeit.
Közvetlenül azelőtt, hogy 2022. február 24-én ki nem provokált háborút indított volna Ukrajna ellen, Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédet intézett nemzetéhez és nemzetközi közönségéhez.
Mondanivalója durván torzított történelmi állításokon alapult, célja Ukrajna szuverenitásának és függetlenségének eredendő megkérdőjelezése volt. Ezzel figyelmen kívül hagyta azt a nemzetközileg elismert világrendet, amely a Szovjetunió felbomlása után alakult ki.
Az 1989 utáni éveket a demokráciába való mindent átfogó átmenetnek tekintették az egész régióban – harminc évvel később, úgy tűnik, ez csak válogatott nemzetekre igaz, köztük Ukrajnával. A korabeli elemzők által gyakran „hirtelen átmenetnek” nevezett időszak kritikus újraértékelése döntő fontosságú a mai agressziós háború összefüggésében, mivel a közelmúltban elmélyült konfliktusok részben már megjelentek az akkori nyilvános vitákban is.
Kétrészes cikkünben Ukrajna 1989 utáni történelmének mérföldköveit tekintjük át: kezdve állami szuverenitásának kinyilvánításával. A sorsdöntő éveket olyan levéltári anyagokon keresztül idézzük fel, amelyeket a
Blinken OSA Archvívum őriz. Ez az ellenarchívum a hidegháború és a
kommunizmustörténet egyik legnagyobb levéltáraként jelentős gyűjteményt gondoz Közép-
és Kelet-Európa demokratikus átmenetének történetéről. A következő felvételen például az ukrán zászló 1990. július 24-i, első
felvonása látható Kijivben. A zászlószentelést követő felvonuláson a tömeg
függetlenséget („Nezalezsnosztyi!”) követel:
Ukrajna állami szuverenitási nyilatkozata
1989-ben Ukrajna megújuló politikai színterének egyik fő helyi szereplője a társadalmi-politikai mozgalom, az Ukrán Népi Mozgalom az Átalakításért (RUH) volt. A szervezet megalakulását Mihail Gorbacsov glasztnoszty (nyíltság) és peresztrojka (átalakítás) politikája tette lehetővé. Összességében a RUH meghatározó szerepet játszott az elégedetlenség kifejezésében, lehetővé tette prominens ellenzékiek, értelmiségiek és korábbi politikai foglyok belépését a politikai színtérre, beleértve Vjacseszlav Csernovilt és Levko Lukjanyenkót. Politikai szervezetként a RUH sikeresen szervezett több száz gyűlést és tüntetést, amelyek Ukrajnának a Szovjetuniótól való elszakadását követelték.
A szovjet állami televízió a Blinken OSA Archívumban megtekinthető felvételein láthatóak az azt követő pillanatok, hogy az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság (Ukrán SZSZK) nem sokkal korábban megválasztott parlamentje, a Legfelsőbb Tanács 1990. július 16-án elfogadta az állami szuverenitásról szóló nyilatkozatot. A teljes felvétel lenti részletén Levko Lukjanyenko, a nyilatkozat egyik szerzője közvetlenül a szavazás után szól Kijivben az ünneplő tömeghez:
A nyilatkozat aláírására irányuló korábbi kampány tömegek támogatását nyerte meg, és tüntetéseken mobilizálta a lakosságot. Az állami szuverenitás kikiáltásával Ukrajna követte a három balti országot (akkor még ugyancsak a Szovjetunió köztársaságait), és fontos lépést tett a függetlenség felé.
A deklaráció szuverén állammá nyilvánította az Ukrán SZSZK-t, hangsúlyozva az ukrán nemzet önrendelkezési jogát, az ukrán állam fennhatóságát az ország teljes területén. Megállapította a nép uralmát és a független döntéshozatalt az ukrán államügyek kapcsán, beleértve a gazdaságot, a környezetvédelmet, a kulturális fejlődést, a belső és külső biztonságot, illetve a nemzetközi kapcsolatokat.
A nyilatkozat kimondta, hogy az Ukrán SZSZK törvényei elsőbbséget élveznek a Szovjetunió törvényeivel szemben, és kijelentette, hogy a köztársaság a jövőben semleges állammá kíván válni, katonai blokkokban való részvétel nélkül. A nukleáris leszerelés szempontjából alapvető fontosságú volt, hogy a dokumentum leszögezte: Ukrajna nem fogad el, nem gyárt és nem szerez be atomfegyvereket.
A nyugati sajtó nagy erőkkel igyekezett elhelyezni Ukrajnát a Szovjetunió és a világ új geopolitikai térképén. A nyugati újságírók Ukrajnát félig különálló entitásként határozták meg, leleplezve azt a tényt, hogy a Nyugat mentális térképén addig nem szerepelt egy önálló Ukrajna. Amellett, hogy tájékoztatták az olvasókat a Szovjetunió politikai fejleményeiről, a hírek kitartóan ismételgették Ukrajna méretét és népességét, illetve mezőgazdasági és ipari termelési kapacitását. Ukrajna (vagyis az Ukrán SZSZK) termelőerejének hangsúlyozásával párhuzamosan a nyugati média azon tűnődött, hogy az ország esetleges kiválása a Szovjetunióból mekkora károkat okozna a régió gazdaságának.
Forradalom a grániton
A szuverenitás kinyilvánítása azonban nem a végső lépés volt a függetlenség megszerzése felé vezető úton. Ukrajna politikai arculatának alakításához hozzájárult egy további jelentős epizód 1990 októberében: egy alulról szerveződő diáktüntetési hullám és éhségsztrájk, amely utólag a Forradalom a grániton elnevezést kapta. Ez a kijivi főtéren zajló tömeges tiltakozások sorozata volt, tovább formálva Ukrajna modern politikai történelmét. Az események menete végigkövethető a szovjet televíziós műsorok felvételein: a diákok először elfoglalják a nagy teret, sátrakat állítanak fel, majd éhségsztrájkba kezdenek.
A tiltakozás előzménye a fél évvel korábban tartott parlamenti választás volt, amelyen az Ukrán Kommunista Párt szerezte meg a Legfelsőbb Tanács helyeinek többségét; az eredménnyel mélyen elégedetlen diákok több követelést is megfogalmaztak.
A tüntetőkhöz, az eredetileg néhány tucat kijivi és nyugat-ukrajnai diákhoz, hamarosan tömegesen csatlakoztak munkások és ellenzékiek. Végül sikerült lemondásra kényszeríteni a miniszterelnököt. A tiltakozás legnagyobb, hosszú távú hatása azonban, hogy az ukrán tisztviselők a következő évben nem írták alá azt az újrafogalmazott moszkvai uniós alapszerződést, amely a Szovjetuniót a Szovjet Szuverén Köztársaságok Szövetségévé átalakítva mentette volna át.
Népszavazás és közvéleménykutatás
Az új alapszerződést a szovjet főtitkár Mihail Gorbacsov egy Szovjetunió-szerte megtartott népszavazással tervezte megerősíteni 1991 márciusában. A következő kérdésre kellett az állampolgároknak válaszolniuk: „Szükségesnek tartja-e a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének mint az egyenjogú szuverén köztársaságok olyan megújított föderációjának a fenntartását, amelyben nemzetiségre való tekintet nélkül teljes mértékben garantálják az emberek jogait és szabadságjogait?” Ukrajnában azonban a népszavazás napjára az ukrán parlament országos kövéleménykutatást is szervezett, így az ukrán lakosság a Moszkvában fogalmazott kérdés mellett a következőre is választ kellett, hogy adjon: „Egyetért-e ön azzal, hogy Ukrajnának a szuverén szovjet államok szövetségének összetételébe kell tartozni az Ukrajna állami szuverenitásáról szóló nyilatkozat elvei alapján?”
Mindkét szavazáson 83,5 százalékos volt a részvétel; a moszkvai kérdésre a résztvevők 70,2 százaléka válaszolt igennel (a teljes Szovjetunióban 77,8 százalék volt az igenek aránya), így Gorbacsov Moszkvában azt mondhatta, hogy az ukránok több mint kétharmada a Szovjetunió része kíván maradni.
Ugyanakkor a helyi közvéleménykutatás szerint a lakosság ennél nagyobb arányban, 80,2 százalékban nyilatkozott úgy, hogy ezt az állami szuverenitási nyilatkozat értelmében képzeli el. Ezzel az előző évben elfogadott nyilatkozat társadalmi megerősítést nyert, az alapszerződésről való döntést az ukrán parlament pedig elhalasztotta.
Ukrajna szocializmusból a demokráciába való átmenetének történetével kapcsolatban a levéltári dokumentumok hitelesen megragadják mind a rendszerváltás iránti elkötelezettséget, mind a folyamatban részt vevő szereplők és vélemények sokféleségét. Egyértelműen kiviláglik, hogy a Szovjetunió összeomlásának makropolitikai valósága mellett a demokratizálódás, a szuverenitás, majd később a függetlenség elnyerésének a folyamata mély társadalmi gyökerekkel is bírt.
A következő részben bemutatjuk, hogyan kiáltotta ki Ukrajna a függetlenségét 1991-ben, és miként ünnepelte annak első évfordulóját 1992-ben.
(Anastasia Felcher a Blinken OSA Archívum levéltárosa és szláv specialistája.)
Cím feletti kép: Az ukrán zászló felvonása, 1990. július 24., vágókép a videóból. A cikkben felhasznált videórészletek megtekinthetőek a YouTube-csatornánkon, a teljes filmek pedig a Blinken OSA Archívum honlapján, a SZER Kutatóintézete szovjet és orosz televíziómonitoring gyűjteményében.
Olvasd angolul! / Available in English!