- Ma negyven éve, 1982. június 26-án indult a független magyar békemozgalom meghatározó szervezete, a Dialógus békecsoport.
- Úgy követeltek békét és leszerelést, hogy nemcsak a NATO-országok, de a Szovjetunió és a Varsói Szerződés országainak felelősségéről is beszéltek; ellehetetlenítésükre széleskörű állambiztonsági akció indult.
- Az évforduló alkalmából korábban nem látott fotókat mutatunk be a csoport 1983-as, Az ismerős katona temetése című budapesti happeningjéről.
Dialógust!
Bár voltak már előzményei, a korabeli források és a történeti kutatások is leginkább egy negyven évvel ezelőtti, 1982. június 26-i találkozót említenek a Dialógus békecsoport kezdeteként. Ekkor békemozgalom gyanánt a vasfüggöny egyik oldalán a Nyugat szerteágazó nemzetközi békemozgalmáról lehet beszélni, míg a másik oldalon a szocializmus békeharcos békemozgalmáról. Magyarországon az Országos Béketanács (OBT) játszotta a hivatalos, tehát kizárólagos és központilag irányított békemozgalom szerepét.
Független békemozgalomként a Dialógus békecsoport ezek a nem éppen párhuzamos irányzatok között szeretett volna átmenetet képezni, és a közös cél érdekében a hidegháborús szembenállást meghaladó párbeszédet kezdeményezni.
Tevékenységük leginkább nyilvános előadások, beszélgetések, illetve táborok és kirándulások szervezéséből állt. A névválasztásukban is hangsúlyozott párbeszéd érdekében már az említett első (alakuló) találkozójukra elhívtak ismert értelmiségit, kommunista politikust és az OBT-t egyaránt. Ugyanakkor programjaik főszereplői gyakran a nyugati békemozgalom közismert arcai voltak, miközben a Dialógus-tagok is látogatták, igyekeztek látogatni a hasonló nyugati eseményeket.
Aczél Györgynél is jártak egyeztetésen, programjaikat többször befogadta saját székházába az OBT. Követeléseiket is itt ismertették novemberben: vonják ki minden európai országból az idegen katonákat (tehát Magyarországról is a szovjet katonákat), vonják ki Magyarországról a szovjet atomfegyvereket (amelyeknek az ittlétét a pártállam mindig is tagadta), a tankokat és egyéb harci eszközöket váltsák fel kizárólag védekezésre alkalmas fegyverekkel. Ami megkülönböztette a Dialógust az OBT-től, az az azonos felelősség és a kétoldalú atommentesség elve volt. Decemberben Dialógust című felhívásukban a „kelet-nyugati szembenállás” helyett a kölcsönös bizalom és a véleményszabadság körülményeinek megteremtését követelték (az ekkor száműzetésben lévő szovjet ellenzéki Andrej Szaharov tizenöt évvel korábbi kiáltványát visszhangozva).
A párbeszéd fenntartása érdekében a csoport tagsága kínosan ügyelt rá, hogy távol tartsa magát az ekkor már formálódó demokratikus ellenzéktől; nem közöltek például nyilatkozatot ellenzéki szamizdatban. Működésüket teljesen nyíltan végezték, hogy a konspirációnak még a látszatát is elkerüljék. Hiszen semmi törvényelleneset nem csináltak: ahogy az állami propaganda, úgy ők is a békét sürgették. Amikor 1983-ban csatlakoztak a május 7-i hivatalos békemenethez, tábláikat előre egyeztették a KISZ-szel, így a tizenötezer felvonuló közt hivatalosan vett részt az egy csoportban menetelő mintegy négyszáz Dialógus-tag, olyan üzenetekkel, mint:
„Nem kell függöny Európának”, „Ki minden atomrakétával Európából”, „мир PEACE” („béke” oroszul és angolul) és egy Moszkvába és Washingtonba címzett levél, amely szerint „élni, dolgozni, tanulni, szeretni akarunk” 1993-ban is. A felvonulás a Margitszigeten ért végett, itt a Nyugaton divatos – a Fridays for Future akcióinak máig részét képező – tömeges behalást („die-in”) eljátszva jelenítették meg egy atomtámadás következményét.
„Beszélgetések”
Idővel az államnak kellemetlenné vált a Dialógus, és nem egyszerűen a központitól eltérő üzenetükkel vagy nyugati kapcsolataikkal. Legalább ennyire „fenyegető” volt önmagában az, hogy létrejött egy független magyar békemozgalom, amelynek főképp egyetemistákból és gimnazistákból álló tagsága egyrészt kifejezetten fiatal volt, másrészt viszont nem volt kifejezetten rendszerellenesnek vagy antikommunistának mondható. Népszerűsége ráadásul gyorsan nőtt: hónapokon belül Debrecenben, Egerben, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Szombathelyen is felbukkantak Dialógus-csoportok, a tagság meghaladta az ezret.
Ez indokolhatta az ellehetetlenítésükre indított állambiztonsági akciósorozatot. Eleinte az OBT kísérletet tett a bekebelezésükre (tehát függetlenségük felszámolására), amikor ezt ők elutasították, létrehozta a saját ifjúsági szervezetét, ezzel megtagadva a csoporttal való együttműködést. Mindeközben pedig a Dialógus-tagokat vagy szüleiket országszerte elkezdték beidézni úgynevezett „beszélgetésekre”, hogy „jóindulatúan figyelmeztessék” vagy épp nyíltan megfenyegessék őket: ha nem szüntetik be tevékenységüket, azzal továbbtanulásukat, munkahelyüket teszik kockára.
Miután pedig a rendőrség a Dialógus 1983 júliusi béketáborára érkező több külföldi látogatót letartóztatott és kiutasított az országból, illetve magyar aktivistáknak elkobozták az útlevelét, a tagság belátta: bár kezdeti, elfogadott üzeneteiken semmit nem változtattak, a törvényes és biztonságos keretek között elképzelt működésük idő közben mégis ellehetetlenült. Július 9-i gyűlésén a csoport feloszlatta önmagát.
Az ismerős katona temetése
A feloszlatással azonban nem értett mindenki egyet. A tagság legfiatalabb, radikálisabb része hamarosan újra szerveződni kezdett, ezúttal már nagyobb hangsúlyt fektetve a köztéri akciókra. Egy ilyen, 1983. október 29-i utcai eseményről kapott a Blinken OSA Archívum részletes fotódokumentációt Enyedi Zsolttól, a CEU professzorától és volt rektorhelyettesétől, aki 15–16 évesen a csoport tagja volt.
„A feloszlás utáni aktivisták már tipikusan olyanok voltak, akiket kevésbé zavart az ellenzékkel való összemosás – idézte fel kérdésünkre Enyedi a Dialógus-csoport 1983. július utáni időszakát. – Ezek az összejövetelek ellenzékibb színezetűek voltak, pl. mindig lehetett szamizdatot vásárolni.” A tagság először körülbelül ötvenre zuhant, de őszre már elérte a háromszázat, országosan nyolc külön csoportba tömörülve. A hatósági vegzálások mindeközben folytatódtak: Enyedi szerint „egyértelmű volt, hogy van kockázat, de az is, hogy ez az ellenzékiség egyik legjámborabb fajtája, és miután sok fiatal volt a mozgalomban, a bulik elnyomták a félelmet.”
Az ismerős katona temetését Enyedi két társával fehér transzparensekbe burkolódzva, hordágyon egy katonabábút cipelve játszotta el: így vonultak békedalokat énekelve a Moszkva (Széll Kálmán) tértől a Felszabadulási (Ferenciek) teréig. Az újraindult csoport új folyóiratában, a мир/PEACE-ben megjelent összefoglaló szerint a happening azzal ért véget, hogy
„a rendőrök igazoltatni kezdtek, egyre több és több ember vett minket a védelmébe. »Szeretném tudni, milyen jogszabályba ütközik ez?« »Milyen jogon mondja ezt nekik, mondja meg, mert lehet, hogy legközelebb én is ilyet csinálok!« Egy nénike: »én nem értem, a tévében mindig azt halljuk, és a rádióban is, mindenki a békéről beszél, akkor mi a kifogása?« A rendőr csak hümmögött.”
Elbeszélések
A Dialógus békecsoport pozíciójára jellemző, hogy tevékenységükkel kapcsolatban mind a Blinken OSA Archívum, mind az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) őriz dokumentumokat. A Blinken OSA Archívum a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (SZER/SZR) Kutatóintézetének archívuma, így páratlan gyűjteménnyel rendelkezik a hidegháború keleti és nyugati sajtójából. Több mint száz angol, olasz, német és francia sajtóhír és hírügynökségi jelentés bizonyítja a Nyugat élénk érdeklődését a Dialógus ígéretes kezdeti tevékenysége, majd későbbi üldöztetése iránt. Mindeközben a magyar nyilvánosság számára a csoport mintha nem létezett volna: a hivatalos állami propaganda még a május 7-i szereplésükről sem számolt be, magyarul kizárólag a szamizdat Beszélő, illetve a külföldről sugárzott SZER, valamint a Franciaországban megjelent Irodalmi Újság foglalkozott velük.
Jelentős magyar nyelvű anyaggal rendelkezik azonban a Dialógusról az ÁBTL, az állambiztonsági szervek levéltára. Ahogy a Dialógus békemozgalom történetét a Belügyminisztérium szemszögéből feldolgozó Ungváry Krisztián tanulmányában írja: „az ügyben érintett rendőrök, becslésem szerint, legyártottak kb. 30–40 kötetnyi vizsgálati aktát, átlag 250 oldal terjedelemben, bevetették az operatív technikák legkülönbözőbb válfajait és mintegy 30–40 ügynököt mozgósítottak egy olyan békecsoport szétverésére, amely az erőszakmentességet nemcsak hirdette, hanem komolyan is gondolta.” Hogy miért? Az Ungváry által bemutatott dokumentumok alapján az „operatív játszmák” elindítását többek közt az a feltételezés indokolhatta, hogy „ezek a csoportok az ellenséges ellenzék közvetlen utánpótlási bázisává is válhatnak”. Ezt, úgy tűnik, sikerült elérni.
„Miután újabb vegzatúrákat indítottak a még kitartó aktivisták ellen”, a Dialógus-csoport Ungváry szerint 1984 januárjában szüntette be végleg a működését.
Az összesen 29 fotóból álló sorozatot a Blinken OSA Archívum digitalizálta, a gyűjtemény megtekinthető a Kutatótermünkben (ideiglenesen a CEU Könyvtár 3. emeletén), illetve az OSA Research Cloudon. További részletek itt.
(Szöveg: Zsámboki Miklós, a Blinken OSA Archívum tartalomfelelős munkatársa.)
Olvasd angolul! / Available in English!