- Idén a Nobel-békedíjat „kiemelkedő erőfeszítéseikért a háborús bűnök, az emberi jogok megsértése és a hatalommal való visszaélés dokumentálása érdekében” a belarusz Alesz Bjaljackival és az ukrán Polgári Szabadságjogok Központjával megosztva a Memorial kapta.
- A Memorial 1987 óta küzd a történelmi emlékezet helyreállításáért és az emberi jogokért; 2022-ben az orosz hatóságok betiltották tevékenységét és bejegyzett szervezeteit.
- Katerina Belenkina, a Blinken OSA Archívum kutatója azt mutatja be, hogyan harcolt a Memorial a szovjet állam áldozatai emlékezetéért, és hogyan lett a mai orosz állam áldozata.
„Kinek a terrorja volt? […] A tömegtudat ugyanúgy tekint a tömeges elnyomásra, mint a középkorban tette a pestisre. Éltük az életünket, és akkor hirtelen – a pestis! Jött, és sok-sok embert megölt. Aztán elment, mi pedig éltünk tovább. De ez nem helyes így. A Memorial válasza meglehetősen egyszerű. Az állam terrorja volt, saját állampolgáraival szemben.” – Arszenyij Roginszkij (a Memorial Társaság társalapítója és hosszú ideig vezetője) a The Right to Memory című filmben.
Ma, 2022. december 10-én Oslóban ünnepélyesen átadják a Nobel-békedíjat. A díjazottak között van a Memorial, az az összetett társaság, amely a sztálini terror több százezer áldozatának beazonosítását és rehabilitálását tette lehetővé, és segített felfedni a szovjet rezsim emberiség elleni bűntetteit. A Memorial emellett a mai Oroszországban is kiáll az emberi jogok és szabadságjogok mellett, listákat publikált a jelenlegi politikai fogvatartottakról, azonnali szabadon bocsátásukat követelve. Bár 2022 februárjában az orosz hatóságok felszámolták a csoport két központi bejegyzett szervezetét, a Nemzetközi Memorialt és a Memorial Emberi Jogi Központot, a társaság több tucat regionális és európai csoportja folytatja a közös küzdelmet.
Ahhoz, hogy értékelni tudjuk az idei Nobel-békedíj súlyát, illetve a Memorial jelentőségét Oroszország és a világ számára, vissza kell mennünk a Szovjetunióba, a peresztrojka időszakába, amikor a Memorial Társaság létrejött. A Blinken OSA Archívumban őrzött levéltári dokumentumok bemutatják nemcsak a késő szovjet politikában és társadalomban bekövetkezett alapvető elmozdulásokat, amelyek lehetővé tették az emberi jogoknak és a sztálinizmus bűnei felelősségének az előtérbe kerülését, de azt a kulcsszerepet is, amelyet a Memorial, egy alulról jövő kezdeményezés játszott ebben a folyamatban.
A Lelkiismeret Hete
Az 1980-as évek végén a glasznoszty (nyitottság) volt a Mihail Gorbacsov által meghirdetett peresztrojka (átalakítás) reformok egyik fő iránya. Ez a közbeszédben számos tabu feloldását jelentette, köztük mindenekelőtt a politikai elnyomás témájával.
Rengeteg cikk jelent meg a sztálini terrorral kapcsolatban, és ezzel egy időben a nyomtatott sajtó népszerűsége csúcsára jutott: a szovjet városokban minden reggel hosszú sorok alakultak ki az újságárusok előtt, nem volt elég példány mindenkinek, az emberek az utcai standok mellett állva olvasták a kifüggesztett újságokat.
Ugyanitt, az utcán, legyen eső vagy tűző nap, meg is vitatták, amit éppen olvastak.
A szovjet múlt iránti tömeges érdeklődés légkörében, 1987-ben Moszkvában megalakult a Szovjet Elnyomás Áldozatainak Emlékét Megőrző Csoport, a hamarosan Memorialra átnevezett szerveződés első akciócsoportja. Később Szovjetunió-szerte további csoportok jöttek létre, a Memorial regionális szervezetek kiterjedt hálózatává – társaságává – nőtt. Kezdeti céljuk az volt, hogy emlékművet állítsanak a sztálini elnyomás áldozatainak. Hamarosan azonban egy átfogóbb küldetés fogalmazódott meg: egy olyan intézmény létrehozása, amely az emlékmű mellett magába foglal egy tudományos, információs és oktatási központot is, továbbá nyilvánosan hozzáférhető archívummal, múzeummal és könyvtárral rendelkezik.
A Szovjetunióban az első igazán nagyszabású megemlékezés a terror áldozatairól (a demonstrációkon túl) a Lelkiismeret Hete volt 1988-ban. A moszkvai villamoslámpagyár művelődési házában megrendezett eseményt széles körben hirdették a sajtóban, többek között az Ogonyok (Lángocska) című képes hetilapban, „a peresztrojka szócsövében”. Dmitrij Krimov színházi rendező és művész hatalmas domborművet formált a Szovjetunió térképéből, amin Sztálin büntető munkatáborainak helyszíneit villanykörték jelölték; és a domborművön rengeteg villanykörte volt... A térkép alatt egy fából készült talicska állt, a táborokban használt talicskák másolata, amely adománygyűjtőként szolgált az elnyomás áldozatainak emlékműve felállításához. Az összes nap végére a talicska zsúfolásig megtelt pénzzel (miközben enyhén szólva is nincstelen időszak volt).
A művelődési ház másik emeletén felépült az Emlékezés Fala: egy íves fal,
amelyen kezdetben csak néhány kép volt látható a terror során elhunytakról. A
hét végére a tíz négyzetméteres falon egy üres folt sem maradt: teljesen
beborították a gyakran más városból ideutazó látogatók, a sztálini
tisztogatások és táborok áldozatainak leszármazottai által hozott fotók. (Mindez jól látható a Blinken OSA Archívumban őrzött fenti korabeli tévériporton.)
Bár a Lelkiismeret Hetét nem a Memorial szervezte, a csoport meghívást kapott mint résztvevő. Ekkor sehol a Szovjetunióban nem léteztek még olyan mechanizmusok vagy intézmények, amelyek segítették volna a hozzátartozókkal kapcsolatos információ keresését.
A lámpagyár művelődési házában információs központot nyitó Memorial egy félreismerhetetlen, nyilvános platformot hozott létre, amely lehetőséget biztosított a látogatók számára, hogy történelmi tudást szerezzenek a szovjet terrorról, és felvilágosítást kapjanak tragikusan elhunyt családtagjaik sorsáról.
Esténként neves írók, színészek, művészek, újságírók és közéleti személyiségek nyíltan beszéltek a sztálinizmus bűnei feltárásának fontosságáról, és műsorra tűzték az elnyomást bemutató első dokumentumfilmeket.
A Nevek Helyrehozatala
1988 végén a Memorial Moszkvában kapott egy kis látogatótermet, ahová bárki hozhatott dokumentumokat (tanúvallomásokat, tárgyi emlékeket) elnyomott családtagjaival kapcsolatban, vagy érdeklődhetett eltűnt rokonokról. Sokan semmit sem tudtak szeretteikről; az igazságot a terrorról nemcsak hivatalosan titkolták el, de a magánéletben is inkább hallgattak róla. Most, évtizedek óta először, az emberek megpróbálták megtudni az igazságot, és ebben a Memorial lett a fő információforrásuk. A szervezet szakértői kérdőíveket állítottak össze, hogy létrehozzák az áldozatok egységes nyilvántartását. A gyűjtemény egyre gyarapodott, és idővel kiterjedt archívummá nőtt. Az adatbázist azóta szinte teljesen digitalizálták, és online hozzáférhető – egyelőre.
1989 januárjában került sor az Össz-szövetségi Önkéntes Történelmi és Oktatási Memorial Társaság nevű ernyőszervezet alapító gyűlésére. Míg 1987-ben a Memorial első akciócsoportja tizenegy főből állt, 1989-ben a Memorial Társaság alakulóülésére százhárom városból ezerkétszáz küldött érkezett; így lett egy szerény, alulról jövő kezdeményezésből jelentős társadalmi mozgalom. A Memorial Társaság első tiszteletbeli elnöke Andrej Szaharov lett, akit korábban utcai szavazással (újabb sokatmondó jelenség ezekről az évekről!) választottak be a Memorial tanácsába. Szaharov életének utolsó éveiben a mozgalom meghatározó figurája volt, országszerte felkereste a terror áldozatainak emlékhelyeit.
1989. október 30-án a Memorial tüntetést szervezett a Lubjanka, a KGB-székház és -börtön körül, Moszkva központjában. Körülbelül háromezer ember gyertyákkal a kezében élőláncot alkotott az épület körül, hogy így tisztelegjenek a több millió áldozat előtt.
Egy évvel később ugyanezen a napon és ugyanazon a helyen a Memorial felavatta a Szoloveckij-emlékművet vagy Szoloveckij-követ, a totalitárius rendszer áldozatainak első és legismertebb emlékművét: egy gránitsziklát, amelyet a szoloveckiji fogolytáborból szállítottak ide, hogy a politikai elnyomás valamennyi áldozatára emlékeztessen.
Nem véletlenül esett a választás október
30-ra, amely ma már hivatalosan a politikai elnyomás áldozatainak emléknapja.
1974-ben a mordoviai és permi táborok politikai fogvatartottai október 30-án
éhségsztrájkba léptek, hogy tiltakozzanak a politikai elnyomás ellen. Ugyanezen
a napon az ellenzéki emberi jogi aktivista Szergej Kovaljov, az Jelenlegi
események krónikájának szerzője, Andrej Szaharov lakásában
sajtótájékoztatót tartott, és beszámolt erről az akcióról; aminek következtében
hamarosan letartóztatták.
Évtizedekkel később, 2007-ben a Memorial először megrendezte a Nevek helyrehozatala elnevezésű eseményt a Szoloveckij-kőnél. Az emléknapot megelőző napon, október 29-én ettől kezdve minden évben megismételt, 12 órás megemlékezésen ezrek vettek részt; mindenki egy papírlapot kapott, amelyen a szovjet rendszer egy áldozatának neve, kivégzéskori életkora és foglalkozása, valamint a kivégzés dátuma állt (a Memorial adatbázisából). A résztvevők, miután órákig sorban álltak, egyesével a mikrofonhoz lépve olvasták fel a neveket. Bár a orosz hatóságok az elmúlt években betiltották a moszkvai megmozdulást, szétszórva, alternatív helyszíneken és az interneten továbbra is megtartják.
Saját tevékenységük tárgyává váltak
A Memorial soha nem volt politikai egyesület; ugyanakkor, amikor az 1990-es évek elején Oroszországban független választások kezdődtek, a szervezet támogatta a demokratikus gondolkozású jelölteket. A Memorial által támogatott egyik ilyen képviselő, a már említett Szergej Kovaljov lett a parlament Emberi Jogi Bizottságának elnöke, és mint ilyen, a Memorial szakértőinek bevonásával dolgozta ki a rehabilitációs törvényt.
Az 1990-es évek elején megalakult a Memorial Emberi Jogi Központ, hogy felügyelje az emberi jogokat és dokumentálja e jogok megsértését nem a múltra, hanem a jelenre fókuszálva. Annak érdekében, hogy megbízható információhoz jussanak az aktuális eseményekről, a Memorial emberi jogi aktivistái akár életük kockáztatásával is ellátogattak a fegyveres konfliktusok helyszíneire (mint Dél-Oszétia, Tádzsikisztán, Csecsenföld stb.).
A Memorial jogi kérdésekben képviselt álláspontja egyre inkább ütközött a hivatalos politikával. Az elmúlt években elszaporodtak a jogi és pénzügyi ellenőrzések és túlzott bírságok, sőt a házkutatások, razziák és büntetőeljárások; irodáikat a hatóságok jóváhagyásával, azonosítójel nélküli egyenruhások támadták meg. 2016-ban az Igazságügyi Minisztérium a Memorialt „külföldi ügynöknek” nyilvánította, és a hatályos törvények értelmében előírta, hogy a szervezet minden kiadványát ennek megfelelően jelölje meg. Tevékenységének harmincöt éve alatt a társaság több száz könyvet adott ki, hatalmas adatbázist állított össze és tett közzé a terror áldozatairól, számos oktatási projektet valósított meg – köztük éves iskolai vetélkedőket országszerte –, számos kiállítást rendezett és rendszeres utakat szervezett az emlékhelyekre. A „külföldi ügynökökről” szóló törvény állítólagos ismételt megsértése szolgált a Nemzetközi Memorial (az 1992-ben bejegyzett központi jogi személyiség) elleni per indítására, míg egy külön perben a Memorial Emberi Jogi Központot vádolták azzal, hogy a ma Oroszországban politikai okokból fogvatartottak listájának publikálásával valójában szélsőséges és terrorista tevékenységeket igazolt. 2021 decemberében az orosz Legfelsőbb Bíróság, illetve a moszkvai városi bíróság a Nemzetközi Memorial és a Memorial Emberi Jogi Központ bezárásáról döntött.
Befejezésül érdemes felidézni egy anekdotát. Elena Bonner ellenzéki emberi jogi aktivista idézte fel, ahogy férje, Andrej Szaharov temetésén Mihail Gorbacsov odament hozzá, és azt mondta: „A temetés után majd kitaláljuk, hogyan lehetne a legjobban tisztelegni Andrej Dmitrijevics [Szaharov] emléke előtt”. Bonner így válaszolt: „Nem kell gondolkodni! Jegyezzék be a Memorialt.” Egy hónappal később, miután számos korábbi kérelmüket bürokratikus (vagy inkább politikai) okokból következetesen elutasították, a Memorial moszkvai csoportját 1990. január 16-án hivatalosan is bejegyezték.
E történelmi epizód mindhárom szereplője megkapta a Nobel-békedíjat: Szaharov 1975-ben, Gorbacsov 1990-ben, a Memorial pedig ma, 2022-ben. Szimbolikusan ez a három díj három korszakot és három olyan jelenséget kapcsol össze, amelyek jelentős szerepet játszottak a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben a szovjet és a posztszovjet időszakban; Szaharov a disszidens mozgalmat képviseli, Gorbacsovot a Szovjetunió összeomlásával azonosítjuk, a Memorial pedig a történelmi emlékezet helyreállításának és az emberi jogokért folytatott küzdelemnek a jelképe.
A szervezet tudományos, szakmai és erkölcsi hírneve kifogástalan – ezt Oroszországban csak önzetlen munkával és odaadással lehet elérni. Évtizedeken át védték a másként gondolkodókat és az elnyomottakat, mára pedig, a most Oroszországban zajló politikai visszalépés következtében, saját tevékenységük tárgyává váltak; mégis hinni és remélni kell, hogy a Memorial a jövőben is folytatja munkáját.
(Katerina Belenkina a Blinken OSA Archívum kutatója. Andrej Szaharovot halálának évfordulóján, december 14-én külön írásban mutatjuk be.)
Olvasd angolul! / Available in English!