- Horthy Miklós 1957. február 9-én, ma hatvanöt éve hunyt el Portugáliában.
- A korabeli sajtóvisszhangot a Szabad Európa Rádió Kutatóintézetének sajtóarchívumán keresztül idézzük fel, amely a Blinken OSA Archívumban kutatható.
- A nekrológok leginkább Horthy felelősségének kérdésében térnek el, de a holokauszt és a Magyarországról deportáltak helyett Horthy külpolitikájával foglalkoznak: önálló és gonosz vezető, vagy valós mozgástér nélküli politikus volt?
A Szabad Európa Rádió (SZER) működését, azt, hogy Münchenből műsort sugározzon a keleti blokk országaiba, saját kutatóintézet segítette. Munkatársai többek közt folyamatosan figyelték és elemezték a szocialista országok állami propagandáját, így újságkivágatokat és szó szerinti rádióátiratokat készítettek, valamint nem hivatalos úton értesüléseket gyűjtöttek. Mindezeket pedig, kiegészítve nyugati hírügynökségi jelentésekkel és sajtótermékekkel, tematikus és életrajzi gyűjteményekbe rendszerezték. Ez azt jelenti, hogy a SZER Kutatóintézete (amelynek archívuma a budapesti Blinken OSA Arcívumban szabadon kutatható) a hidegháború korszakának egy sajátos tükörképét örökítette meg.
A SZER magyar irodájában külön életrajzi gyűjteménybe kerültek a Horthy Miklósra vonatkozó sajtómegjelenések. Ennek köszönhetően összeolvasható, hogy 1957-ben hogyan emlékezett meg a nyugati és a keleti sajtó a februárban elhunyt egykori kormányzóról.
Kielégíthetetlen revizionista étvágy
Az nem meglepő, hogy a magyar
sajtó, négy hónappal az 1956-os forradalom leverését követően,
igyekezett inkább nem foglalkozni az eseménnyel: a Népszabadság
február 10-én bár beszámolt „a magyar ellenforradalom egykori vezető
alakjának” haláláról, de csak a szám
9. oldalán, a külföldi hírek között. A rövid írás kiemeli, hogy Horthy
rántotta be Magyarországot a második világháborúba, amely során az
Németország „utolsó csatlósa lett”; majd 1956-ban, a
„második ellenforradalom” idején is próbált szerephez jutni.
Hasonló, de részletesebb nekrológot közölt Kariera kontrrewolucjonisty (Ellenforradalmár karrier) címen a baráti Lengyelország központi napilapja, a Trybuna Ludu (Népszószék).
E szerint miután Horthy az antant segítségével 1919-ben hatalomra jutott, az országon végigsöpört a fehérterror: munkások tízezreit
meggyilkolták, hetvenezret bebörtönöztek, a kommunista párt
illegalitásba kényszerült. Az idézőjelesen „szabad” választáson a
jobboldali pártok kerültek többségbe a parlamentben, 1920. március 1-én
Horthyt kormányzóvá választották, „Magyarországon – amely fejlődése
során nem ismert burzsoá demokráciát – a fasiszta diktatúra
győzedelmeskedett”. Horthy következetesen szovjetellenes politikát
folytatott, írja a lengyel pártlap, együttműködött Mussolini
Olaszországával és Hitler Németországával. „Revizionista étvágyát”
Kárpátalja megszállása sem elégítette ki, megkaparintotta Erdély északi
részét, a második világháború során Magyarország részt vett a
Jugoszlávia és a Szovjetunió elleni német támadásokban is. Miután pedig
1944 márciusában Németország megszállta az egész országot, októberében
pedig szovjet csapatok léptek a területére, Horthy átadta a hatalmat a
náci ügynök Szálasinak.
Az antifasizmus hatja át brit napilap, a Manchester Guardian megemlékezését is – a cikket még az MTI is szemlézte, így magyar újságok átvették. A mai Guardian
elődje azzal vádolta Horthyt, hogy „a tiszteletre méltó, magas rangú
külső mögött a reakciós társadalmi rend eltaposta a szabadságra irányuló
mozgalmakat.” A névtelen szerző szerint az egykori kormányzót „jó
megjelenés, elvadult reakciós nézetek, szinte groteszk ostobaság és az
antanthatalmak támogatásának elnyeréséhez szükséges idegennyelv-ismeret"
jellemezte. Interpretációjában Szegeden fehérterrorista mozgalom, majd
Budapesten terrorista kormány alakult, Horthy sármja azonban rabul
ejtette a Nyugatot, ahol nehezen hitték, hogy „a vén tengerész leple
mögött csak Budapesten több tízezer demokratát és zsidót gyilkoltak
meg”. Horthy, írja a brit lap, üdvözölte a nácik felemelkedését és a
német szövetséget, figurájában benne foglaltatik „minden rossz, ami
Magyarországon történt: a régi társadalmi rend, az antiszemitizmus, a
környező paraszti népek fölötti magyar dominancia. Szimbóluma volt
minden egykori elavult gonoszságnak Közép-Európában, bukásával nem
vesztettünk semmit.”
Malomkövek közt a viharban
Árnyaltabb képet fest a francia Le Monde és a nyugat-német Süddeutsche Zeitung. Utóbbi Admiral Horthy – ein Schiffbrüchiger dieser Zeit (Horthy tengernagy – korunk hajótöröttje) címen közölt nekrológot, amely szerint Horthy 1919-ben a szövetségesek segítségével véget vetett a kegyetlen kommunista rémálomnak, és a magyarok szabadságvágyának szimbóluma lett. Azt követően azonban, hogy a király nélküli monarchia kormányzójává választották, Horthy „egyre inkább kvázi-király lett”: tisztsége holtig szólt, alkotmánymódosítással szinte uralkodói jogkörökkel ruházta fel magát, utódjaként fiát nevezte ki (aki azonban 1942-ben repülőbalesetben meghalt). A német lap értékelése szerint Magyarország ekkor már „konzervatív diktatúra volt”, „kormányzati formája egyre inkább hasonlított önkényuralomra”.
A Le Monde
Horthy, personnage éponyme de la tragédie nationale hongroise (Horthy, a magyar nemzeti tragédia megtestesítője) című nekrológja Horthyt úgy írja le, mint „a flotta nélküli altengernagy, aki korona nélkül lett király, régi magyar nemesi családból jön, hozva magával a kasztjára jellemző előítéleteket, az erős hajlamot az antiszemitizmusra”. A lap jótékonyan félreérti és elismerőleg idézi Horthy 1919. november 17-i tatabányai beszédét. Az osztályokon átívelő szolidaritás kifejezését tulajdonítja a következő soroknak: „Azért jöttem, hogy mindenkinek a szemébe nézzek. Nem azért, hogy hódolatot, üdvözléseket és virágokat kapjak” – figyelmen kívül hagyva a beszéd azonnali folytatását: “hanem, hogy azokhoz szóljak, akik még mindig bujkálnak, akiknek soraiban még mindig ott lappang a vörös rém. […] a legkisebb kísérletet, mely a vörös uralom visszaidézésére irányul, vérbe fogom fojtani.” A franca lap ennek ellenére is arra jut, hogy Horthy társadalompolitikája végletesen retrográd volt.
A Le Monde szerint mindenestre Horthyról külpolitikája alapján fog ítéletet mondani a történelem. A Kelet-Európában dühöngő vihar neki nem tetsző döntésekre kényszerítette Horthyt, aki esetleges spekulációból csatlakozott a tengelyhatalmakhoz, hogy területi követeléseihez szerezzen támogatókat. A francia lap úgy fogyalmaz, „Horthy rossz lapra tett, de az igazságosság jegyében el kell ismernünk, hogy az országa földrajzi helyzete, illetve a felfordulás Európában rendkívül bonyolulttá tették a játszmát. Olyan ember volt, aki nem tudott felejteni, de tanulni sem. Az első világháború tanulságait figyelmen kívül hagyva a második világháború végére ugyanabba a szakadékba hajszolta a hazáját, ahonnan korábban kihúzta.” A Süddeutsche Zeitung összegzése szerint Horthy, „a megvalósíthatatlan remények kormányzója [...] malomkövek közé zuhant, és vele Magyarország is. Magyarország sorsa részben elválaszthatatlan a földrajzi helyzetétől. Horthy, a maga módján ha irtózott is Hitlertől, kénytelen volt vele együtt politizálni, éppen Magyarország a térképen elfoglalt helyére való tekintettel. Hogy másvalaki, nagybányai Horthy Miklósnál nagyobb államférfi, képes lett-e volna ezt sikerre vinni több méltósággal – ki merné azt biztosan kijelenteni?”
Olvasd angolul! / Available in English!