- Raoul Wallenberg, a bankárcsaládba született svéd üzletember azzal a megbízatással érkezett 1944-ben Budapestre mint követségi titkár, hogy zsidó életeket mentsen.
- Ma hetvenhét évvel ezelőtt, 1945. január 17-én a Vörös Hadsereg kémkedés vádjával letartóztatta; a svéd diplomatát soha többé nem látták élve.
- Anastasia Felcher, a Blinken OSA Archívum levéltárosa és szláv specialistája az eltűnt diplomata utáni keresés diplomáciai küzdelmeit és emlékezeti hatását idézi fel.
A letartóztatását megelőző fél év alatt a harminckét éves Raoul Wallenberg védőútlevelek kiadásával akadályozta több ezer magyar zsidó haláltáborokba deportálását; emellett svéd területté nyilvánított házakban adott menedéket zsidóknak. Zsidó életek ezreit mentette meg. Letartóztatása 1945-ben azonnal nemzetközi figyelmet kapott, tartós eltűnése rejtéllyé vált. A hidegháború kibontakozásával a Wallenberg-ügy fokozta a vasfüggöny által elválasztott ellentétes politikai blokkok közötti feszültséget: gyakran mozgósító eszköz volt a Szovjetunióval szembeni politikai konfliktusban.
Nyugati diplomaták, politikusok, nemzetközi szervezetek és aktivisták évtizedeken át követelték a szovjet hatóságoktól Wallenberg hollétének felfedését. Miközben az eltűnt diplomata keresésének történetét leginkább a nemzetközi diplomácia és az összeesküvések szemszögéből szokás elmondani, ahhoz is hozzájárult, hogy Wallenberg zsidómentő tevékenysége nemzetközi elismerésben részesüljön.
A Blinken OSA Archívum szabadon hozzáférhető online gyűjteményt hozott létre Raoul Wallenberggel kapcsolatban. Az eredetileg a Szabad Európa Rádió kutatóintézetében 1964 és 1994 között összegyűjtött újságkivágások, értesülések, elemzések és szamizdat publikációk rámutatnak, hogy a Wallenberg-ügy több háborús epizódnál. Az Archívum zsidó gyűjteményének a részét képező dokumentumokon keresztül végigkövethető, hogyan lett a Wallenberg-ügy az igazság visszatartásának szimbóluma; ahogy a keresés során elkeseredettség és remény váltották egymást, úgy Wallenberg megítélése a mártír és a hős figurája között hullámzott.
A nemzetközi szerepvállalás és az emlékezeti munka példaértékű története a gyűjtemény segítségével három megközelítésből is rekonstruálható. Egyrészt, az iratok megörökítik a Wallenberg letartóztatása miatti nyugati és a szovjet diplomáciai meccseket, illetve a diplomata hol- és hogylétére vonatkozó találgatásokat. Másrészt, a gyűjteményben megismerhetőek azok a valós és képzelt szemtanúk, akik az évek során látni vélték Wallenberget szovjet börtönökben, táborokban és pszichiátriákon. Harmadrészt, láthatóvá válik többek közt a tömegmédia szerepe abban az emlékezeti munkában, amely Wallenberg Eichmannal szembeni küzdelmének, zsidómentő tevékenységének elismerésére irányult.
Diplomáciai eszközök
Az 1960-as és az 1970-es évek során olyan magasrangú politikusok és közismert személyiségek követelték az igazságot Wallenberg sorsáról, mint az izraeli miniszterelnök Menáhém Begín vagy a nácivadász Simon Wiesenthal, a szovjet ellenzéki író Alekszandr Szolzsenyicin vagy az aktivista Andrej Szaharov; illetve a svéd diplomata családja is. Az izraeli Jad Vasem 1963-ban a Világ Igaza címmel tüntette ki Wallenberget, és fát ültetett a tiszteletére Jeruzsálemben. Az 1979-es bécsi stratégiai konferencián, az amerikai elnök Jimmy Carter és Leonyid Brezsnyev közti tárgyalás hátterében, a svéd küldöttség hivatalos felszólítást intézett a szovjetekhez.
Ez, hasonlóképp a korábbi és későbbi követelésekhez, eredménytelen volt. A Szovjetunió kitartott az 1957 óta ismételt álláspontja mellett: Wallenberg rossz egészségügyi állapota következményeként 1947-ben a KGB moszkvai székházában szívrohamban meghalt.
A Wallenberg-ügy állandó vitapont lett a svéd–szovjet diplomáciai kapcsolatban. Az 1980-as években hiába zajlott le megannyi nemzetközi meghallgatás Wallenberg kapcsán, a diplomata megtalálásában nem hoztak előrelépést. Az Egyesült Államok képviselőháza 1980-ban létrehozott egy bizottságot, amely nyilvánosan hangot adott mély aggodalmának Wallenberg sorsát illetőleg. Az ügy kiemelt jelentőségét jelezte, hogy Wallenberg 1981-ben tiszteletbeli amerikai állampolgárságot kapott (majd 1986-ban izraelit), ami nem pusztán emlékezetpolitikai gesztus volt, ezzel a diplomata az USA államapparátusának védelme alá került. Humanitárius munkájának elismeréseképp Wallenberget 1983-ban jelölték a Nobel-békedíjra is, a sorsát övező bizonytalanság ellenére (hiszen Nobel-díj csak élő személyeknek ítélhető oda). Az amerikai külügyminiszter és egyéb tisztviselők nemzetközi eseményeken és tárgyalásokon, így például az 1984-es európai biztonsági konferencián is terítéken tartották a problémát. Ugyancsak 1984-ben az Egyesült Államok Külügyminisztériuma a Szovjetunió erkölcsi kötelességének nevezte a Wallenberggel kapcsolatos kérdések tisztázását.
Mindeközben az 1980-as években a Wallenberg-ügy támogatói azt sürgették, hogy törekvéseiket az emberi jogok paradigmájának kontextusában értelmezzék. Az ENSZ nemzetközi emberi jogi csoportja az ENSZ főtitkáránál indítványozta követelés megfogalmazását Mihail Gorbacsov felé a svéd diplomata szabadon eresztésére. A csoport érvelése szerint a Budapesten történt letartóztatás nem egyszerűen nemzetközi jogba ütközött, de egyben az emberi jogok megsértésének súlyos esete.
Hogy támogassák az ügy előremenetelét, 1979-től nemzetközi Wallenberg-bizottságok alakultak: 1981-ben hat, 1985-ben már huszonöt országban működött ilyen bizottság. Ezek a bizottságok amellett, hogy politikusokhoz intéztek beadványokat, tüntetéseket szerveztek szovjet diplomáciai missziók és követségek elé, illetve támogatták az új emlékezeti kezdeményezéseket. A szovjet hatóságoktól humanitárius kötelességként várták el Wallenberg szabadon eresztését, de legalábbis a diplomata hollétével kapcsolatos tájékoztatást. Az érdekérvényesítés további platformját jelentették a holokauszt-túlélők szervezetei, illetve a különböző zsidó közösségek. Nyugati nagyvárosokban, mint New York, Washington D.C., Los Angeles vagy Toronto, köztereket neveztek el Raoul Wallenbergről, a fenti üzeneteket visszhangozva; 1985-ben például a kaliforniai Orange településen a Wallenberg tér átnevezési ceremóniáján a hivatalos beszédek a diplomata elköteleződését hangsúlyozták az emberi jogok, a szabadság és a testvériesség iránt.
Vélt, vagy valós szemtanúk
Évről évre szemtanúk is szerepet játszottak a Wallenberg utáni keresés életben tartásában. A budapesti gettó túlélőinek beszámolói megjelentek írásban és a televízióban is. Legnagyobb számban a Szovjetunióban egykor fogvatartottak (legyen szó szovjet emigránsokról vagy német hadifoglyokról) vélték Wallenberget szovjet börtönökben vagy táborokban látni. Az ilyen jellegű bizonyítékok, illetve pletykák, nem hivatalos csatornákon, főként szamizdat folyóiratokban terjedtek. A Chronicle of Catholic Church in Ukraine (Az ukrajnai katolikus egyház krónikája) 1985-ben például Joszip Tereja felhívását közölte; a volt politikai elítélt és ellenzéki állította, hogy látta Wallenberget, és Brezsnyevet vádolta a diplomata letartóztatásával.
A KGB-tiszt Efim Mosinszkij pedig még 1987-ben is arról számolt be, hogy Wallenberg a Szovjetunióban van, és él. Az évek során börtönök, táborok és pszichiátriák Szovjetunió-szerte felmerültek, mint lehetséges helyszínei a diplomata fogvatartásának.
Wallenberg figurája Budapesten és a sajtóban
A Wallenberg-ügy szemszögéből egy város a vasfüggöny mögötti országok emlékezetpolitikai kihívásai ellenére is kiemelt figyelmet kapott: Budapest. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének kertjében 1985-ben egy olyan emlékművet adtak át, amely nemcsak Wallenbergnek állított emléket, de összetett magyarországi emlékezetét is megragadta. Évtizedekkel korábban, 1949-ben már volt kísérlet a diplomata előtt tisztelgő emlékmű felállítására: a kígyót legyőző férfit ábrázoló szobrot azonban még felavatása előtt lebontották a fővárosi Szent István parkban.
Az 1985-ben átadott emlékművön Wallenberg egészalakos figuráját egy kettétört gránittömb fogja közre; utóbbi felületén pedig a korábbi emlékmű körvonala jelenik meg. Az amerikai kormány 1987-ben felajánlotta Kádár Jánosnak, hogy a magyar népnek szóló ajándékként áthelyeznék az emlékművet egy fővárosi köztérre. Az érzékeny húzás ki is váltotta a szovjetek rosszallását – Kádár az ajánlatot csak vonakodva fogadta el. Az emlékművet új helyén, a nem túl központi Szilágyi Erzsébet fasoron, szerény ceremónia keretében leplezték le. Miközben minderről a nyugati sajtó mint fontos, bátor lépésről számolt be, a magyar közbeszédben új lendületet kapott a Wallenberg-ügy iránti érdeklődés.
Hiába múltak azonban az évtizedek, a Wallenberg sorsát övező rejtély nem nyert megoldást; aktivisták arra figyelmeztettek, hogy a diplomáciai zsákutcában a svéd diplomata egyre inkább az igazságtalanság szimbólumává vált, ahelyett, hogy az emberiességé lenne.
A Wallenberg-ügy közvetítésében jelentős szerepet játszott a tömegmédia, beleértve a televíziót. A diplomatával kapcsolatos híradásokban a következőkhöz hasonló leírások szerepeltek: „a holokauszt elveszett/eltűnt hőse”, „a 20. századi Jézus/Mózes", „eltűnt hős”, „a kegyelem angyala a pokolban”, „generációnk egyik meghatározó története igazságról és hősiességről”, „a második világháború egy igazi hőse”, „regényesen bátor hős”, „nyílt szívű és bátor személyiség”, „autentikus zsidó hős”. 1981-ben megjelent a Raoul Wallenberggel Budapesten című nagy sikerű könyv, amely feltérképezte a svéd diplomata budapesti zsidómentő tevékenységét (magyar fordítását 1999-ben adták ki). Wallenberg eltűnésének negyvenedik évfordulóján, 1985-ben mutatták be az USA-ban a Wallenberg: Egy hős története című tévéfilmet, amelyet több tévés produkció is követett.
Ezek a játék- és dokumentumfilmek Wallenberget jelentős, bátor de szerény személyiségként mutatták be, ugyanakkor inkább szánakozva ábrázolták. A nemzetközi hírverés gyakran eltúlozta a Wallenberg által megmentett zsidók számát; egyes dokumentumfilmek, illetve újságcikkek akár százezer zsidóról is szóltak, amely a valós szám sokszorosa. Ezzel ráadásul a tömegmédia háttérbe szorította a többi diplomatát és egyszerű állampolgárt, akik ugyancsak közreműködtek a zsidó életek megmentésében.
Szovjet zsákutca
Mihail Gorbacsov az 1980-as évek második felében bejelentette a peresztrojka gazdasági reformjait és a glasznoszty nyíltságát, amitől újságírók és aktivisták egyaránt azt várták, hogy a Wallenberg-ügy rég vált feloldását jelentheti. Úgy vélték, a Wallenberg-rejtély mint lakmuszpapír fogja megmutatni, a szovjet vezető valójában meddig kész elmenni a demokratikus újításokkal. Újságírók szerint a svéd diplomata hollétének felfedése még előnyös is lett volna Gorbacsovra nézve, hiszen a nemzetközi közösség előtt bizonyíthatta volna, ő igenis más, mint elődei voltak. A remény azonban hiú volt: Gorbacsov is kitartott a korábbi álláspont mellett, miszerint Wallenberg 1947-ben meghalt.
A svéd adóhivatal 2016-ban Raoul Wallenberget eltűnt személyként hivatalosan halottá nyilvánította, de a halál dátumaként 1952-t állapítva meg (eltűnésétől számítva öt év). Ez véget vetett a spekulációknak, hogy a diplomata életben van-e; az ügyet azonban koránt sem zárta le. A Wallenberg-rejtélyt, amint jelen írás is bemutatta, a politika és az emlékezeti munka tartotta életben; története pedig visszakövethető a Blinken OSA Archívumban.
(Anastasia Felcher a Blinken OSA Archívum levéltárosa és szláv specialistája.)
Olvasd angolul! / Available in English!