- 1981. december 13-án, negyven éve Lengyelországban hadiállapot lépett érvénybe, a hadsereg átvette a hatalmat, felállt a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa.
- A meghatározóvá vált ellenzéki mozgalom, a Szolidaritás Független Szakszervezet vezetését és több ezer tagját letartóztatták; az utcákon tankok és katonák őrizték a rendet, a független kommunikációs csatornákat elzárták, a propagandát felerősítették.
- A Szabad Európa Rádió archívumának dokumentumain keresztül Pál Benedek, a Blinken OSA Archívum korábbi segédlevéltárosa mutatja be, a SZER hogyan igyekezett tájékozódni a lengyel helyzetről.
„A Lengyel Népköztársaság állampolgárai! Katonaként és a lengyel kormány vezetőjeként fordulok hozzátok. Egy legfőbb jelentőségű ügyben fordulok hozzátok. Országunk szakadék szélén találta magát. Megannyi generáció eredményeit, a lengyel hamvakból emelt építményt fenyegetik. Az államszerkezet lassan működésképtelen.”
A fenti szavakkal kezdődött Wojciech Jaruzelski tábornok beszéde, amelyet negyven évvel ezelőtt, 1981. december 13-án, reggel 6 órakor sugárzott a lengyel állami média. Jaruzelski, az ország miniszterelnöke, nemzetvédelmi minisztere és a párt főtitkára, bejelentette, hogy aznap éjféltől hadiállapot lépett érvénybe Lengyelország teljes területén, és felállt a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa (Wojskowa Rada Ocalenia Narodowego, WRON), a „rend” helyreállításával megbízott alkotmány feletti szerv.
Aznap a katonaság átvette a hatalmat, és gyakorlatilag elzárták az országot a külvilágtól. A müncheni székhelyű Szabad Európa Rádió (SZER) az ezt megelőző másfél év során többféle információforrásból is gazdálkodhatott. A Szolidaritás Független Szakszervezetet legalizáló 1980. augusztus 31-én aláírt gdański megállapodás óta a lengyel állami média sokszínűbb és tényszerűbb volt a keleti blokk többi országának hivatalos sajtójához képest. Ráadásul jelentős számú külföldi tudósító is az országban tartózkodhatott, sőt maga a lengyel ellenzék napi szinten küldött beszámolókat Nyugatra. December 13-át követően a SZER jelentéseiben legtöbbet hangoztatott megállapítás azonban az lett, hogy „keveset tudni biztosan”. A Szolidaritás újságíróinak többségét letartóztatták, a külföldi sajtómunkatársak nehezen tudtak megbízható információhoz jutni, a hivatalos tévé, rádió és sajtó pedig csak propagandát közölt.
December 13. vasárnap reggelén, miközben a New York Times riportja szerint „a hólepte Varsó élénk napsütésben tündökölt”, tizenhat hónap után vége szakadt a „Szolidaritás karneváljának”. A hadiállapot a független szakszervezetet törvényen kívül helyezte, vezetőségét több aktivistával együtt letartóztatták és internálták: az első éjszakán már háromezer embert vettek őrizetbe, a szám a hét során ötezerre emelkedett.
A rezsim intézkedései között volt az éjszakai kijárási tilalom bevezetése, betiltották a sztrájkokat és a nyilvános gyülekezést (kivéve a vallási szertartásokat), felfüggesztették az összes társadalmi szervezet működését. A hadsereg vette kézbe az ország kommunikációs és médiahálózatát, illetve az ipar stratégiai vállalatait. Elvágták a privát telefon- és telexvonalakat, a postát cenzúrázták. Habár telefonközponton keresztül lehetett hívást intézni, a szervek azonnal megszakították, ha „az elhangzottak állambiztonsági fenyegetést jelentettek”.
A „Szolidaritás karneválja” – a hadiállapot előzménye
A Szolidaritás Független Szakszervezet a Gdański Lenin Hajógyárban, az 1980 nyári sztrájkok során jött létre, mintegy tízmillió tagjával komoly fenyegetést jelentve a lengyel rezsimre nézve. Egy ilyen léptékű társadalmi mozgalom a keleti blokk országai között páratlan jelenség volt. A Szolidaritás a lengyel társadalomtudós Jadwiga Staniszkis által „önkorlátozó forradalomként” elnevezett stratégiát követte: bár az egypártrendszert és Lengyelország a szovjet erőtérben betöltött pozícióját nem kérdőjelezték meg, követeléseik – a dolgozói és szociális jogok, a plurális társadalom, a szabad média, a munkás önkormányzáson keresztüli demokratizálás – teljesen ellentétesek voltak a fennálló rendszerrel. Mindeközben pedig a Szovjetunió is egyre türelmetlenebbé vált a kialakult helyzet miatt, radikális megoldás felé terelve a miniszterelnök Jaruzelskit.
A hadiállapot bevezetését megelőzően a pártállam és az ellenzék között tizenhat hónapja folyó tárgyalások holtpontra jutottak, tovább súlyosbítva a gazdasági és társadalmi krízist az országban. Ez a folyamat végigkövethető azokban a napi telexüzenetekben, amelyeket a Szolidaritás Sajtóügynökség küldött a Szabad Európa Rádió müncheni központjába. A jelentések részleteket közölnek mind a tárgyalásokról és a Szolidaritás 1981 szeptemberi kongresszusáról, mind a tüntetésekről, a sztrájkokról, az egyre gyakoribb élelmiszerhiányról és az árak párhuzamos emelkedéséről.
A telexüzenetek sorozata nem sokkal december 13. éjfél után megszakadt. Előtte a Szolidaritás aktivistái egész hétvégén a Szolidaritás Nemzeti Tanácsának a gdański hajógyárban rendezett gyűléséről közvetítettek. Itt a szervezet vezetősége arról döntött, hogy válaszul a kormány rendkívüli hatalomszerzési terveire, általános sztrájkot és népszavazást kezdeményeznek. Azt azonban nem tudták, hogy a pártállam már hetekkel korábban elhatározta a hadiállapot bevezetését, és az események kibontakozása már aznap délután kezdetét vette.
Az utolsó szombati üzenetek Gdańsk-környéki katonai mozgásokról számoltak be, de többet az aktivisták sem tudtak kideríteni. A legutolsó telexüzenet feladásakor, vasárnap hajnali 1:45-kor a hadiállapot már érvénybe lépett, az országban a lengyel hadsereg átvette a hatalmat. Az üzenetet küldő újságíró, akit nem sikerült beazonosítani, már a telexkapcsolatok szakadozásáról ír – ennek ellenére a Szolidaritás aktivistáinak már megkezdődött őrizetbe vételéről szóló vészjósló híradása még átment. Jelentését így zárta:
„Lehetséges, hogy minden rendben lesz, mégis félek. Lehet, hogy ma nem fogok aludni, rettenetes, hogy mire képesek, mit csinálnak azokkal az emberekkel? Régóta vagyok ebben benne, mégsem tudom felfogni, hogyan lehetnek emberek ilyen gonoszságra képesek; és sajnos a legrosszabbja még hátra van. Reméljük, hogy semmi nem történik velük. Üdv.”
A „felszíni nyugalom” mögött – tudósítás a hadiállapotról
Vasárnaptól a SZER-nek már csak két információforrás állt rendelkezésére: a külföldi tudósítók és utazók, illetve a lengyel állami média. Bár az első napokban az összes telex- és telefonvonalat elvágták, a nagyobb nemzetközi hírügynökségek (AP, UPI, Reuters) kábelhálózaton keresztül még kommunikálni tudtak újságíróikkal. Vasárnap és hétfőn az utcákon járőröző katonákról és „felszíni nyugalomról” szóltak a helyszíni riportok. A hét közepére azonban a kábeleket is szétkapcsolták, így a külföldi újságírók sem tudták már elérni nyugati központjaikat. A lengyel hatóságok egy héttel később egy cenzúrázott telexvonalat engedélyeztek az újságírók számára, de ezen keresztül kizárólag az állami médiára támaszkodva tudósíthattak.
Mivel utazási tilalom is érvényben volt, újságíróikat pedig nem érték el, a nyugati sajtó számára felértékelődtek a Lengyelországból hazatérő utazók beszámolói. A SZER több európai nagyvárosból kapott összefoglalókat olyan szemtanúk tapasztalatairól, mint a Chopin expresszvonat Bécsbe érkező utasai, egy Észak-Lengyelországból komppal hazatérő svéd bokszcsapat vagy egy holland kamionsofőr.
A másik információforráshoz, a lengyel állami médiához könnyű volt a hozzáférés a SZER rádió- és tévémonitoring-állomásán, illetve sajtófigyelőjén keresztül. A katonai irányítással azonban tovább szigorodott a hivatalos média szabályozása Lengyelországban. Mindösszesen két napilap jelent meg: a hivatalos pártlap Trybuna Ludu (Népszószék), illetve a hadsereg napilapja, a Żołnierz Wolności (A szabadság harcosa). A tévé- és a rádióadók számát is egyre csökkentették, a tévés műsorvezetők katonai egyenruhában jelentek meg a képernyőn. A történtek hivatalos értelmezése szerint a lakosság nyugodtan és támogatóan üdvözölte „a rend helyreállítását”, a termelés a gyárakban fennakadás nélkül zajlott tovább. Ahogy az egyik műsorvezető fogalmazott, „december 14-én Lengyelország újfent a dolgozó emberek országa lett”.
A hírek nagyrészt Jaruzelski tábornok beszédének részleteit visszhangozták. E szerint a hadiállapot megmentette az országot a polgárháborútól és a gazdasági összeomlástól, a helyzettel pedig a Szolidaritás radikális vezetőit vádolta. A Trybuna Luduban megjelent Szükség volt-e a hadiállapotra? című írás szerzője úgy vélte, hogy a katonai hatalomátvétel egy olyan vésztartalék volt, amelynek bevetését az ellenzék provokálta ki; a szerző szerint „ha valaki azt kérdezi, hogy szükség volt-e a hadiállapotra, kérdésével forduljon a Szolidaritás vezetőihez”.
Az újságcikkek, hasonlóan Jaruzelski beszédéhez, nemzeti összetartásra és nyugalomra intettek, a reformok folytatásának az érdekében. Az utóbbi volt a Katonai Tanács alapvető üzenete is: a vezetők hangsúlyozták, hogy a hadiállapot nem az 1980-as évek előtti korszak hibáihoz való visszatérést jelenti: a „szocialista megújulás” igenis folytatódik! Nem véletlen, hogy a korábbi főtitkár Edward Giereket és további kommunista politikusokat is még szombat este letartóztattak.
Münchenben természetesen fenntartásokkal fogadták a fenti közléseket. Kiváltképp igaz volt ez a reformok folytatásának szándékával kapcsolatban: a SZER kutatási osztályának egy elemzője szarkazmustól nem mentes megállapítása szerint „[s]enki nem vitatja a tábornok feltételezett szándékait, annak törvényességével, illetve a jogi lépések jellegével szemben ugyanakkor támadhatnak kétségeink”. Leginkább az nem volt világos, hogy kivel és hogyan képzeli el a hatalom a párbeszéd folytatását, miután a Szolidaritás vezetőjének, Lech Wałęsának a holléte és bebörtönzött aktivistatársainak a sorsa ekkor ismeretlen volt. Kérdéses volt továbbá a társadalom reakciója is, amitől Jaruzelski sikere függöt; elképzelhető volt, hogy a „rendteremtés” kudarca szovjet beavatkozáshoz vezetne. A külföldi beszámolók hétfőn mindenesetre még nem tudtak munkásellenállásról, egy aznapi UPI-jelentés a szokott nyugati leírása volt a helyzetnek: „az utcák csendesek Varsó belvárosában. Az emberek a saját ügyeikkel foglalatoskodnak, sorba állnak ételért, dolgozni mennek.”
A hadiállapot karácsonyi valósága
A hét második felében sztrájkokról és üzemi tiltakozásokról szóló hírek kezdtek érkezni mind a Lengyelországból visszatérőktől, mind az állami rádióból. Ezek szerint a hét elején Krakkóban, Varsóban és Katowicében is szerveztek sztrájkokat, Gdańskban a tüntetők össze is csaptak a rendfenntartókkal. A zavargások a legtovább a sziléziai bányászvidéken tartottak ki, itt került sor a legdurvább rendvédelmi erőszakra. A Wujek szénbányában december 16-án a rohamrendőrség kilenc bányászt lelőtt, a harcban megsérült huszonhárom bányász és negyvenegy karhatalmista. Egy Sziléziából visszatérő nyugatnémet újságíró beszámolója lehangoló képet festett a régióról: „Késő délutánra kiürítik az utcákat, az éttermek kora este már zárva vannak. Napközben a legkisebb élelmiszerüzlet előtt is ötven méteres sor áll.”
A SZER egy elemzője a hivatalos narratíva és a valóság közti különbségre hívta fel a figyelmet:
„Úgy tűnhet, hogy Lengyelországot ijedt emberek fegyelmezett, rendszabályozott közösségévé alakították, amelyet az utcát járó katonák őriznek, csereszabatos televízióbemondók oktatnak és katonatisztek egy viszonylag ismeretlen csoportja ural.” A szerző szerint azonban ezt a képet leleplezik azok a munkástüntetések, amelyeket még az állami média is elismerni kénytelen. A hatóságok számára e tény legbosszantóbb aspektusa pedig az volt, hogy az ellenállást hétköznapi emberek szervezték, hiszen a Szolidaritás „radikális” vezetése már börtönben volt.
Karácsony előtt lazítottak a kormányzati intézkedések egy részén, de a válságba jutott Lengyel Népköztársaság állampolgárai továbbra is árucikkhiánnyal és magas élelmiszerárakkal kellett, hogy szembenézzenek. Ezt még Jaruzelski tábornoknak is el kellett ismernie karácsonyi beszédében: „Drága honfitársaim, nem tudok nektek boldog és bőséges karácsonyt kívánni. Idén az ünnep bár szerény, de biztonságos.” A telefonvonalakat helyreállították, a hatóságok feloldották az alkoholkereskedelem tilalmát és az ünnepek idejére valamelyest enyhítették az utazási korlátozást is, engedélyezve az időseknek családjaik meglátogatását. Nyugati segélymunkások elmondása szerint azonban az országban hiány volt tejből, orvosságból, szappanból és benzinből. Habár az előzetes várakozással ellentétben végül kapható volt a hagyományos karácsonyi ponty, de az előző évhez képest háromszoros áron. Az AP tudósítója arról számolt be, hogy egy varsói asszony „egyhónapnyi húsadagot cserélt el két halért”.
Az év végére az összes sztrájk és gyárfoglalás véget ért a sziléziai bányákban; a legtovább a Piast bányában tartott ki, a bányászok itt két hetet töltöttek a felszín alatt. A hadiállapot 1983. július 22-ig volt érvényben. A Szolidaritás földalatti szervezetként működött tovább, a tiltakozások és sztrájkok ha csak sporadikusan is, de folytatódtak. A társadalom többsége a hétköznapi ellenállást választotta; erre jó példa a lengyel újságíróé, akinek egy cikke fennmaradt a SZER archívumában. Stanisław Danielewicz egy látszólag ártatlan kritikát írt Amanda Lear 1981-es Incognito című albumáról – ha azonban összeolvassuk a bekezdések kezdőbetűit, az ellenállás szlogenjét kapjuk: „WRONa skona”, azaz „a varjú meghal”, a Katona Tanácsra (WRON) utalva.
A Reuters 1981. december 24-én még azt találgatta, vajon Jaruzelski tábornok el tud-e érni valami hasonlót, mint az 1960-as évek kádári konszolidációja. Lengyelországban azonban ilyesmire sohasem került sor: habár az állampárt 1989-ig megtartotta a hatalmat, az országban állandósult a válság zuhanó gazdasággal, és a rendszerrel szemben nagyban ellenséges társadalommal.
(Pál Benedek a CEU történész doktorandusza, a Blinken OSA Archívumban segédlevéltárosként vett részt a SZER/SZR lengyel gyűjteménye metaadatainak frissítésében.)
Olvasd angolul! / Available in English!