- Harmincöt éve, 1986. április 26-án történt a csernobili atomerőmű-baleset.
- A Magyar Rádió korabeli adásaiból kiderül: az állami média leginkább arra törekedett, hogy ne kelljen elismernie az országhatárokon átlépő, láthatatlan, összetett fenyegetést.
- Zsámboki Miklós a Blinken OSA Archívumban őrzött rádióátiratokon keresztül mutatja be, hogyan igyekezett a pártállam a lakosság tájékoztatása helyett a pánikot elkerülni.
„De mi van nálunk? Úgy értem azon kívül, amit a hivatalos közleményekből már eddig is megtudtunk. Elek László a Sugárbiológiai Intézet főigazgatójánál, a sajtóban mostanában gyakran szereplő Sztanyik B. Lászlónál érdeklődött.
– Rémhírek, pletykák, mendemondák, ez az egész valahogy benne van a levegőben. De a pletykán túl mi minden van a levegőben?
– Magyarország légterébe is bekerültek radioaktív anyagokkal szennyezett légtömegek. Olyanok, amelyek az atomerőműben bekövetkezett baleset során keletkeztek.”
A fenti interjúrészlet a Magyar Rádió népszerű politikai-gazdasági műsorának, a 168 órának az 1986. május 10-i adásából származik. A 168 óra ekkor több szakértőt is vendégül látott, hogy a csernobili atomkatasztrófával kapcsolatban hiteles információval szolgáljanak. Érdekes, hogy a műsorvezető és a riporter közvetve elismerték, hogy nem minden került be a hivatalos közleményekbe, és így rémhírek, pletykák terjedtek el. Miközben az interjú május 10-én hangzott el, az atomerőmű-baleset április 26-án, két héttel korábban történt. Ez a két hét alatt a fentihez hasonló egyértelmű kijelentések helyett a rádióhallgatók a helyzetet bagatellizáló, gyakran önellentmondó és főképp értelmezhetetlen tájékoztatás alapján kellett, hogy felmérjék: veszélyben vannak-e, és ha igen, mit tegyenek?
A csernobili atomkatasztrófa harmincötödik évfordulóján a Magyar Rádió korabeli adásainak felidézésén keresztül mutatjuk be, hogyan tájékoztatta lakosságát a Magyar Népköztársaság. Az országhatárokkal nem törődő, láthatatlan és összetett, nehezen magyarázható fenyegetésről való beszédmód világszerte kihívást jelentett. Nem véletlen, hogy az atomkatasztrófa tizedik évfordulója alkalmából elfogadott határozatában az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése sürgette:
a közérthető és teljeskörű nyilvános információhoz való hozzáférés legyen alapvető emberi jog!
A Blinken OSA Archívum szabadon kutatható gyűjteményében megtalálható a Magyar Rádió 1951 és 1994 közötti adásainak szó szerinti átirata. Az átiratokat a Szabad Európa Rádió (SZER) munkatársai készítették. Hogy ez mit jelent? Pontosan azt: a rádiót hallgatva („figyelve”) egyszerűen legépelték a műsort. Ennek köszönhetően
a SZER Kutatóintézetének teljes hagyatékát őrző Blinken OSA Archívumban ma kiolvasható a Magyar Rádió 1951 és 1994 közötti adása
(online egyelőre az 1989-es év, a többi a kutatóteremben).
A rádióátiratok nem az akkori történelmi események hiteles forrásai, hanem annak dokumentumai, hogy ezeket az eseményeket a propaganda hogyan tálalta. Ebben a Magyar Rádió jelentőségének az elképzeléséhez fontos tudni, hogy az akkor elsődleges hírforrás volt: 1986-ban a felmérések szerint országosan az emberek 89%-a minden nap hallgatta, 40%-uk innen értesült először az itthon vagy külföldön történő dolgokról – kifejezetten Csernobil kapcsán ez a szám 59% volt. És mivel a szoros központi irányítású rádió, nyomtatott sajtó és televízió tartalmilag nagyrészt megegyeztek, az átiratokból közel átfogó benyomás szerezhető a pártállami nyilvánosságról. (Ez persze nem fedte le az emberek tudását, hiszen nem hivatalos forrásokból is tájékozódtak: ott voltak a külföldi rádiók, így a Szabad Európa, és a hazai második nyilvánosság független szamizdat kiadványai.)
Mit mondott az állami rádió?
A fent már idézett május 10-i interjú a Sugárbiológiai Intézet főigazgatójával a következőképp folytatódott:
„– Önök mikor és milyen mennyiségben észlelték először ezeket a szennyezett légtömegeket Magyarországon?
– 29-én, 30-án kezdett emelkedni egyrészt a környezetben észlelt sugárzás szintje, másrészt pedig a levegőből kiszűrhető radioaktív anyagok mennyisége is.”
Erről azonban a rádió ilyen egyértelműséggel akkor nem számolt be. Érdemes áttekinteni, hogy miközben Sztanyik szerint április 29-én már észlelték a sugárszint növekedését, a rádió hogyan csomagolta az eleinte „üzemzavarnak” és ritkán
„katasztrófának”, végül következetesen
vagy „balesetnek”,
vagy
„szerencsétlenségnek”
titulált
esemény hazai következményeit.
- Az első, a csernobili katasztrófára vonatkozó hír (képünkön) április 28-án este 9 órakor ment a rádióban le, ez (mint később kiderült, kizárólag a soros szerkesztő a szabályokkal szembe menő döntésének köszönhetően) beszámolt a baleset, illetve az „üzemzavar” tényéről, de elérhető információ híján magyar vonatkozást nem említett.
- Április 29-én az Esti Magazin vendége Gyimesi Zoltán, a Központi Fizikai Kutatóintézet igazgatója volt, aki azt állította, hogy nem tapasztalták a radioaktivitás növekedését. A hírek szerint „hazánk légrétegeiben nem okozott kárt a szovjetunióbeli csernobili atomreaktorban keletkezett sérülés”, a következmények „a későbbiekben se veszélyeztetik Magyarország lakosságát és a környezetet.”
- Április 30-án a Déli Krónikában dr. György Gusztáv, a Légkörfizikai Intézet igazgatóhelyettese nyilatkozta, hogy az országban hét ponton figyelik folyamatosan a légkör radioaktivitásának szintjét, kérdésre azt felelte, hogy „teljesen a normális szinten vagyunk.” Este azonban már az hangzott el, hogy „a legfrissebb mérési adatok alapján a légkör és a környezet radioaktivitásának növekedése nem számottevő”.
- Május 1-én (a szokásos utcai felvonulások közepette) bár a Déli Krónika még csak feltételes módban említette a radioaktivitás emelkedésének lehetőségét, az Esti Magazin bemondója már azt közölte: „A mai adatok szerint a természetes környezeti háttérsugárzás szintjéhez képest a tényleges sugárzás kis mértéke továbbra sem teszi szükségessé a fokozott megfigyeléseken és ellenőrzéseken túlmenő intézkedéseket.”
- Május 2-án aznapi adatokra hivatkozva a rádió arról tájékoztatott, hogy „a természetes környezeti háttérsugárzás szintjéhez képest a sugárszint a néhány helyen tapasztalt emelkedés ellenére távol van az egészségre káros hatástól.”
Tehát míg Sztanyik szerint már április 29-én észlelték a sugárszint növekedését, ez aznap a hírekben még nem jelent meg. Április 30. és május 1. között bár elhangoztak indirekt utalások a radioaktivitás növekedésére, sosem a növekedés tényét jelentették egyértelműen és egyenesen be; és még május 2-án is csak „néhány helyen tapasztalt” és semmi esetre sem káros emelkedésről volt szó. Másnap viszont az emelkedés kérdése lekerült a napirendről, helyét a csökkenés vette át: május 3-án még csak fokozatos, május 4-én már „jelentős csökkenésről”
szóltak a beszámolók. Május 5-én és 6-án „tovább csökkent a levegő radioaktív sugárszintje”, május 7-én azonban „számottevően nem változott”, illetve „ingadozott”. Május 8-án ismét tovább csökkent, bár csak „hazánk nagy részén”, május 9-én pedig már újra „jelentősen tovább csökkent”. „A levegő radioaktív tartalmának jelentős csökkenése” május 10-én is folytatódott, sőt, május 11-én „az elmúlt
napok ismétlődő esőzései” még az addigihoz képest is „felgyorsították a
levegő radioaktív tartalmának csökkenését”, így az május 12-én
„gyakorlatilag visszaállt a reaktorbalesetet megelőző természetes
értékéhez.”
A rádió természetéből adódóan persze a híradások akkor nem voltak sem visszakövethetőek, sem összeolvashatóak, az egyes hírek és interjúk többnyire egyszer-egyszer, néha ismételve hangoztak el különböző napokon és napszakokban. Mégis:
a fenti áttekintésből kiderül, hogy az április 30-i „nem számottevő”, majd a május 2-i „néhány helyen tapasztalt emelkedés” csendjét a rádióban tíz napon át tartó harsány, többnyire „jelentős csökkenés” követte. Ezt hiába akasztotta meg 7-én és 8-án egy ingadozás, emelkedésről vagy növekedésről nem lehetett szó.
Ha nem beszélünk róla, eltűnik
El kell ismerni, hogy miközben egy nehezen érthető tudományos jelenségről kellett beszámolnia, a pártállami média politikailag sem volt könnyű helyzetben. Köztudott, hogy a csernobili katasztrófával kapcsolatban eleinte teljes hírzárlatot rendelt el Moszkva. Ez a hivatalos hazai sajtóra nézve azt jelentette, hogy miközben a Szovjetunióból nem kaptak kellő információt, az elérhető nyugati forrásokat sem használhatták: a keleti blokk tájékoztatási stratégiája értelmében a régió belügyeiről csakis az érintett baráti ország hivatalos közleményei szerint számolhattak be (ezt szegte meg április 28-án a szerkesztő). A magyar állami nyilvánosságot azonban a szovjet hírzárlat feloldását követően is aránytalanság jellemezte.
Miközben az állam Magyarország tekintetében nagyon igyekezett nem beszélni a sugárszint általuk végig ismert emelkedéséről, a környező országok kapcsán részletesen beszámoltak
„a szovjet atomerőműben bekövetkezett szerencsétlenség nyomán helyenként föllépő sugárzásról”. Így a Magyar Rádióban is elhangzott, hogy Csernobilból radioaktív felhő indult útnak, április 28-án elérte Észak-Európát, majd április 29-én Lengyelországot; Magyarországtól nyugatra, Ausztriában április 30-án „a szokásos radioaktivitás 3-4-szeresét mérték”, délre pedig, Jugoszláviában május 2-án „különböző óvintézkedéseket hoztak”.
Történetesen épp május 2-án, „szem előtt tartva a lakosság legnagyobb biztonságát”, a rádió tolmácsolta a magyar polgári védelem javaslatát is: „a gyerekek csak a tejipar által forgalomba hozott, ellenőrzött tejet fogyasszák”, továbbá a „nagylevelű zöldségféléket, paraj, saláta, sóska fogyasztásra, illetve főzésre történő előkészítés előtt ajánlatos alaposan, bő vízben többször megmosni.” A sugárszint csökkenésének hangsúlyozásával párhuzamosan a rádió „a fokozott elővigyázatosság érdekében” minden nap többször emlékeztetett, hogy „a szakemberek változatlanul azt ajánlják, hogy a lakosság tartsa be a tej fogyasztására és a zöldségfélék mosására vonatkozó tanácsokat.” Ami május 7-étől egyrészt ellentmondásba keveredhetett a WHO (a rádióban ugyancsak többször elismételt) állásfoglalásával, amely szerint az ilyen intézkedésekre nincs szükség, másrészt viszont összekeveredhetett az arról szóló híradásokkal, hogy a Közös Piac a lehetséges sugárszennyezésessel összefüggésben ideiglenesen felfüggesztette a húsimportot a szocialista országokból.
Azt, hogy az állami tájékoztatás sikeres volt-e, a Tömegkommunikációs Kutatóközpont (TK) volt hivatott megválaszolni. A Magyar Rádió részeként működő, a propaganda hatékonyságát kommunikációs szempontból értékelő és segítő szakmai szerv (amelynek teljes hagyatéka kutatható a Blinken OSA Archívumban) május 5-én és 6-án végzett nem reprezentatív közvéleménykutatást Budapesten. E szerint a megkérdezettek 67%-a egyáltalán nem vagy csak részben tartotta kielégítőnek a tájékoztatást, és miközben 30% mondta azt, hogy az állami média megfelelően ábrázolta a veszélyt, 61% szerint a valóságosnál kisebbnek mutatta. A TK munkatársai a csernobili atomkatasztrófáról való híradást olyan című háttéranyagokban elemezték, mint pl. Csernobil, kommunikációs szindróma vagy Egy robbanás tömegkommunikációs „szennyeződései". A csernobili szerencsétlenség a Magyar Rádióban című összefoglalójában Bolgár György arra a megállapításra jutott, hogy „csak a pánik elkerülése volt a cél [...] csakhogy a pánikot jobban el lehet kerülni a tényszerű ismertetéssel, mint a körmönfont semmitmondással.”
Az megintcsak a Magyar Rádió adásaiból derül ki, hogy mit eredményezett a „körmönfont semmitmondás”, az tehát, hogy a lakosság úgy érezte: az állam nem biztosítja az információhoz való hozzáférést. Szülők és óvódák gyakran nem engedték ki a gyerekeket a levegőre, elterjedt a jódtabletta szedése, a piacokon jelentősen csökkent a zöldségvásárlás. A 168 óra már idézett május 10-i adásának második vendége dr. Czeizel Endre volt, aki a következőt nyilatkozta:
„Azt kell már mondanom, hogy a terhes asszonyok között szinte pánikszerű hangulat alakul ki, mert hallanak a levegő radioaktív szennyeződésének növekedéséről, és ma már egy többé-kevésbé művelt ember Magyaroszágon tudja, hogy az ionizáló sugárzás bizonyos biológiai ártalmak forrása lehet. […] Én azért vagyok megrettentve, mert a hozzánk rohanó kétségbeesett terhesek meg akarják szakíttatni a terhességüket.”
(Zsámboki Miklós a Blinken OSA Archívum tartalomfelelős munkatársa.)
Olvasd angolul! / Available in English!