Nyilvánossá legyenek-e a múlt tényei?

  • A Forrás. a Blinken OSA Archívum most induló blogja a 444-en.
  • A Blinken OSA Archívum a világ egyik legnagyobb hidegháborús és kommunizmustörténeti, illetve emberi jogi levéltára, amely a CEU-n működik, Budapesten.
  • Blogindító posztjában Rév István, az Archívum igazgatója azt vizsgálja, hogy a szabad hozzáférés támogatójaként mit tegyünk a magánemberekről terhelő információt tartalmazó levéltári dokumentumokkal.
  • A blogon már olvasható Szilágyi Csaba megbízott főlevéltáros cikke is, amelyben a mozgóképes médiatartalmak bírósági bizonyítékká válásának útját mutatja be.

2001. december elsején tizenöt tudós és aktivista találkozott Budapesten a Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívumban (Blinken OSA Archívum), hogy elindítsa a Budapesti Nyílt Hozzáférés Kezdeményezést, ingyenessé és szabadon hozzáférhetővé téve többnyire adófizetői pénzből támogatott kutatások eredményeit, évente megjelenő sok millió tudományos közleményt. Az akadémiai könyv- és folyóirat-kiadást uraló néhány monopólium, az Elsevier, Springer és Wiley jelentetik meg az összes tudományos közlemény több, mint 42%-át. A holland Elsevier kétezerötszáz folyóiratában évente ötszázezer tudományos cikket tesz közzé, ezzel 35%-nál magasabb profitot realizálva, archívumában húszmillió tudományos dokumentum található. 2012-ben a tudományos közleményeket archiváló JSTORE azt közölte velünk, hogy 250 millió dollárért (hozzávetőleg 75 milliárd forintért) lenne hajlandó szabad hozzáférést biztosítani ott archivált hetvenöt tudományág 12 millió közleményéhez.

Míg a Stanford Egyetem tavaly több mint kétmillárd forintot költött folyóirat-előfizetésre, a maláriával fertőzött országokban alig van olyan intézmény, amelynek lenne pénze előfizetni a maláriával foglalkozó folyóiratokra. A legújabb kutatási és gyógyítási eredményekhez való hozzáférés nehézsége (az Elsevier Brain Research folyóiratának éves előfizetése 11 522 dollár), különösen az orvostudományban, élet és halál kérdése. 

A Szabad Hozzáférés Kezdeményezés óta a helyzet megváltozott. A világ legnagyobb állami és magán kutatástámogatási alapjai, mint az Egészségügyi Világszervezet, a Bill és Melinda Gates Alapítvány, az Európai Bizottság, a Wellcome Trust, illetve a világ legnagyobb egyetemeinek többsége előírta, hogy a többnyire adófizetői pénzből támogatott kutatások eredményét szabadon hozzáférhetővé kell tenni. 2019-ben a tudományos folyóiratoknak 31%-a, az ezekben megjelent tudományos cikkeknek 52%-a volt szabadon hozzáférhető. A tendencia alapján alapján jó okkal feltételezhető, hogy 2025-re a tudományos írásoknak már 72%-a válik szabadon elérhetővé.

Dobozok sorakoznak az Archívum raktárában.Fotó: Végel Dániel / Blinken OSA Archívum

A közvélekedés szerint a nyilvánosságnak joga van megismerni a közadatokat és azokat a közösség életével, múltjával kapcsolatos fontos magánadatokat is, amelyeknek nyilvánossá tétele nem érint államtitkot, magánszemélyeknek, magántársaságoknak személyiségi vagy egyéb magántermészetű jogait. A közérdekű információhoz való hozzáférést ma sokan az alapvető emberi jogok közé sorolják. 2001-ben naivan azt hittük, hogy nincsen messze az idő, amikor a levéltári dokumentumok többségét gond nélkül nyilvánossá tehetjük. Tévedtünk.

Olyan információk, amelyek nemrég szigorúan magántermészetűek voltak, mint például a szexuális orientáció, sok helyen ma már a nyilvánosság elé tárt adatok, miközben egy személy neme, amely még a közelmúltban is minden anyakönyv hozzáférhető információja volt, egyes országokban a személyes döntések körébe tartozik. Az egykori elnyomó rendszerek titkosszolgálati dokumentumai sokszor olyan személyek érzékeny adatait is tartalmazzák, akik vétlenül és véletlenül – mert éppen rosszkor voltak rossz helyen – kerültek a megfigyelési dossziékba. A titkosszolgálati akták, az informátorok jelentései természetüknél fogva érzékeny, sokszor hamis személyes adatokat tartalmaznak, ezeket mint megbízható tényeket tárni a nyilvánosság elé a személyiségi jogok súlyos sérelmével járhat.

Egy adat magántermészete nem önmagában a tartalomtól, de az információ kontextusától függ.

A Blinken OSA Archívum több millió személy adatait őrzi. Egy egykor neves és Angliába disszidált pszichiáter a szovjet hivatalosság dokumentumaiban mint a kommunizmus veszélyes ellensége szerepel. Állítólagos ellenzéki múltjára tekintettel a pszichiáter állást kapott a híres londoni Tavistock klinikán. A nálunk lévő szamizdat dokumentumok szerint ugyanez az orvos részese volt ellenzékiek kényszerpszichiátriai kezelésének. Mi mindkét forrást hozzáférhetővé tesszük az Archívum kutatótermében, de nem hozzuk nyilvánosságra az interneten. Nem az Archívum, de a kutatók feladata igazságot tenni az egymásnak ellentmondó adatok és állítások között.

Néhány éve felkerült az Archívum honlapjára a ruandai genocídiumról forgatott BBC-dokumentumfilm leírása. A film egyik börtönben lévő szereplője ebben elmondja, hogy háborús bűntettek gyanújával tartóztatták le. Nem sokkal később levelet kaptunk az azóta már Amerikában élő illetőtől, aki tízmillió dollár kártérítést követelt az őt ért kárért – az Amerikából való kitoloncolás veszélyéért –, amelyet, állítólag, az interneten olvasható archívumi leírás okozott neki. Habár a film, a gyanúsítottal készült interjúval együtt, bárki által megtekinthető, alapos megfontolás után töröltük a nevét a tartalmi leírásból.

Az Archívumba érkezett levél, illetve az érintett dokumentum módosított leírása a katalógusban: „A kigali börtönben meglátogatja [név törölve]-t, aki a népirtásban volt állítólagos részvételéért tölti büntetését.”Forrás: Blinken OSA Archívum

Az archívumnak mint hiteles helynek a státusza évszázadok alatt alakult ki és stabilizálódott. Ennek a státusznak legfontosabb eleme a bizalom:

bizalom abban, hogy az intézmény hiteles dokumentumokat őriz, azoknak tartalmát, formáját, tehát integritását, a többi irat közt elfoglalt helyét nem változtatja meg, az adatokat, a forrásokban fellelhető tényeket változatlanul megőrzi. A bizalomnak azonban fontos eleme az is, hogy az állampolgárok biztosak lehessenek abban, érzékeny személyes adataikkal nem él vissza az archívum, azok nem kerülnek nyilvánosságra, nem jutnak illetéktelen kezekbe, az intézmény tiszteletben tartja az állampolgárok információs önrendelkezési jogát.

Az archívumnak a köz érdekét kell szolgálnia, amikor minél több, a közre tartozó tényt a kutatók, a nyilvánosság rendelkezésére bocsájt, egyúttal az állampolgárok személyiségi jogait is védenie kell, akár azon az áron is, hogy dokumentumokat anonimizál, vagy csak a levéltár területén teszi az etikai felelősséggel tartozó kutatók számára hozzáférhetővé, nem pedig az interneten bárki számára elérhetővé és bármi módon felhasználhatóvá.

A bizalom, de maga az archívum is, sérülékeny.

A levéltár, akár a könyvtár vagy a múzeum, egyetlen helyre gyűjti össze, hogy biztonságban megőrizze a múlt tárgyi, szellemi, művészi dokumentumait, aztán jön a tűz, az árvíz, a bogarak, egerek, háborúk és forradalmak, amelyek (el)pusztítják a gyűjteményt. A megőrzés nemcsak fizikai megőrzést jelent, hanem feldolgozást, katalogizálást, konzerválást is. Az írott dokumentumokat már az ókorban, a középkorban is át kellett másolni az anyag romlandósága miatt; az írnokok, szerzetesek figyelmetlenségből vagy a filológiai pontosság igényével gyakran átírták, javították a szövegeket, a nevek megváltoztak, a tények új kontextusba kerültek. Ma a karakterfelismerő szoftverek tökéletlensége is felelős a rosszul megőrzött, meghamisított tartalmakért. A középkori, többnyire kolostori archívumok története sokszor masszív hamisítással kezdődött: a szerzetesek rendszerezték, átírták, megváltoztatták a donorok adományleveleit, hogy a halottak lelki üdvéért mondott könyörgések fejében a túlélő hozzátartozókkal szemben magukénak tudhassák a kolostor birtokait. Ma nem kell átírni a papirusztekercseket: elég egy vírust küldeni az archívum szerverére, hogy gonddal őrzött dokumentumok tartalmát meghamisítsák, hogy oda legyen a hiteles hely, a tények iránti bizalom.

A Blinken OSA Archívum bejárata az Arany János utcában.Fotó: Budapest100 / Blaumann Edit

Az archívumok folyamatos, bonyolult egyensúlyozásra kényszerülnek: szolgálni a köz és – gyakran vele szemben – az egyének érdekeit; feldolgozni, prezerválni a történeti dokumentumokat, de egyúttal megőrizni azok integritását. A Blinken OSA Archívum, a világ egyik legnagyobb hidegháborús és emberi jogi archívuma azért indítja útjára Forrás. című blogját, hogy sok érdekes, a közönség számára is fontos történeti dokumentum nyilvánossá tételével egy olyan pillanatban járuljon hozzá a tényekbe és a tények megőrzőibe vetett bizalom erősítéséhez, amikor úgy tűnhet: a múlt tényei politikai döntések eredménye csupán.

(Rév István a CEU történelem és politológia professzora, a Blinken OSA Archívum igazgatója.)