- Kemény István szociológus 1970-ben rendkívüli botrányt okozott: szűk szakmai körben ismertette a magyarországi szegénységről szóló kutatását.
- Hivatalosan ekkor szegénység mint olyan nem létezett: Kemény ügye a pártközpontig gyűrűzött, munkahelyét elveszítette, kutatói tevékenységét ellehetetlenítették, idővel külföldre kényszerült.
- A Blinken OSA Archivum őrzi Kemény István iratait. Az idén száz éve született szociológusra a szegényellenes autokráciában tabudöntőnek bizonyuló előadásának teljes szövegével emlékezünk.
„A demokratikus kormányok a pontos információt a döntéshozatal iránymutatójaként kezelik. Az autoriter rendszerek inkább elfojtani igyekeznek a kellemetlen igazságokat” – írta 2025 októberében a New York Times szerkesztőségi cikke. Az amerikai demokrácia állapotát vizsgáló írás tizenkét területen méri a demokrácia gyengülését, ezek között egy az információ és a média szabadsága. Megállapításuk szerint Donald Trump amerikai elnök megkezdte az ezek feletti irányítás kisajátítását, amiben mérföldkőnek tekintik, hogy a Munkaügyi Statisztikai Hivatal vezetőjét a romló foglalkoztatottsági statisztikákról szóló hiteles adatok közlése miatt menesztette. A statisztika hasonló politikai színtér lett az elmúlt években Magyarországon is: a Központi Statisztikai Hivatal következetesen és „jelentősen alulmérte a gyerekszegénységi rátát”, amelyről aztán a miniszterelnök is vitatott kijelentéseket tett.
A Times arra jut, az Egyesült Államok „továbbra sincs közel ahhoz, hogy igazi autokrácia legyen”, és a jelenlegi magyar berendezkedés demokratikussága és megnevezése is folyamatos diskurzus tárgya. Árulkodó párhuzammal szolgál azonban az egyértelműen diktatúraként leírt kádári Magyar Népköztársaság közelmúltbeli történelme.
Kemény István és a szegénység szocialista tabuja
Ma ünnepli Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala Kemény István szociológus születésének 100. évfordulóját. Kemény az 1948-ban betiltott, majd az 1960-as években feltámasztott magyarországi szociológia meghatározó alakja volt, aki az 1970-es években azért veszítette el a munkahelyét és kényszerült külföldre, mert szűk tudományos körben kijelentette: van szegénység Magyarországon. Ezt 1970-ben követte el a Magyar Tudományos Akadémia vitaülésén, ahol hozzászólásában a KSH-nál épp folyó, az „alacsony jövedelmű” lakosság életkörülményeit feltáró kutatás addigi eredményeit ismertette. Ez az általa vezetett vizsgálat alapján amellett érvelt, hogy helyesebb „ha nem alacsony jövedelműekről, hanem szegényekről beszélünk, a szegénység körülhatárolásánál több tényezőt veszünk figyelembe, és szegénynek nevezzük azt, aki nem élhet úgy, mint a többiek”.
Szóhasználata botrányt váltott ki: szemben az elfogadott „alacsonyjövedelmű lakosság” kifejezéssel, a „szegénység” ekkor tabu volt. Bár a vitaülés előadásait az MTA saját folyóiratában közölte, Kemény hozzászólása ebből kimaradt. Állásban ekkor a Szociológiai Intézetnél volt mint az országos reprezentatív cigányvizsgálat vezetője – erre vonatkozó szerződését egyhónaposra módosították és a kutatás befejezéséig mindig csak újabb egy hónapra hosszabbították meg. Ezt követően elveszítette a munkahelyét, publikációs tilalom alá került, helyzete hamar ellehetetlenült, végül 1977-ben emigrációba kényszerült.
A száz éve, 1925. augusztus 14-én született és 2008. április 14-én elhunyt Kemény Istvánra az 1970-ben az MTA-n elhangzott hozzászólásának teljes szövegével emlékezünk. Kemény István irathagyatékát és benne az előadás gépiratos változatát a Blinken OSA Archivum őrzi.
Újratermelődő szegénység: a szegénység következménye a szegénység forrása is
Kemény a cigányvizsgálathoz hasonlóan a szegénységvizsgálatot is befejezhette, habár egyre ellenségesebb közegben. A kutatás eredményeit összegző zárótanulmányt 1972-ben írta meg, hogy azt aztán azonnal titkosítsák. Míg a hivatalos kiadványt a KSH elnöke szó szerint a páncélszekrényébe zárta, a tanulmány nem hivatalos másolatait maga Kemény István terjesztette – később megvásárolható volt még a második nyilvánosság fontos helyszínén, a Galamb utcai szamizdatbutikban is. A tanulmány utolsó, az MTA-s hozzászólással sok átfedést mutató A szegénység fogalma című fejezete részletesen feltárta a szegénység különböző formáit, azt, hogy mit jelentett 1970-ben, hogy valaki „nem élhet úgy, mint a többiek”:
„Bizonyosan szegénységről kell beszélnünk ott, ahol nincs biztosítva minden személynek a 3000 kalória, de ott is, ahol nincs minden családnak télikabátja, ruhája, pulóvere, szoknyája, vagy nadrágja, cipője, a munkaruhán kívül három váltás fehérneműje, két váltás ágyneműje, takarója stb. [...] Szegénynek kell neveznünk azt az embert, aki nem mehet el hetente egyszer egy moziba, nem mehet meccsre, nem tud rádiót venni és nem telik neki újságra. Végül szegénynek kell neveznünk azt is, aki nem tudja tisztességesen felnevelni vagy iskoláztatni gyermekét.” Az oktatás kérdésének MTA-s hozzászólásában és a kutatás zárótanulmányában is rendkívüli jelentőséget tulajdonított.
Írása szerint a szegénység, tehát az, hogy egy alultáplált gyermek alacsony jövedelmű, zsúfolt háztartásban él a tanulásban támogatást nyújtani képtelen szülőkkel, olyan legyőzhetetlen akadályát jelenti a társadalmi mobilitásnak, ami lényegében az általános iskola első éveiben eldönti az ember sorsát. „Amíg gyermekek, ez az állapot a szegénység következménye, amikor felnőnek, újabb szegénység forrásává válhat” – állapította meg.
Szociálpolitika: a szegénység csökkentésére, vagy a szegényekkel szemben?
A Fekete Doboznak 1995-ben adott életútinterjújában Kemény István azzal magyarázta, hogy az általa vezetett kutatások elindulhattak, hogy „a magyar kommunista vezetőknek semmiféle információjuk nincs arról, hogy mi van a társadalomban, semmit sem tudnak, arról, hogy mi van az országgal.” A kutatásokat szerinte – a New York Times által leírt logikához hasonlóan – azért rendelték el, „hogy legalább elemi információk álljanak rendelkezésére a vezetésnek arról, hogy mi van, és hogy akkor ebből majd következtetni lehet arra, hogy ha bevezetnek valamit, akkor mi lesz.” Kemény 1977-ben emigrációba kényszerült. A magyarországi szegénység című, 1978-ban Párizsban írt tanulmányában immáron teljes nyíltsággal fogalmazhatott a szándék komolyságáról (az írás szamizdatban ugyancsak elérhető volt itthon):
„A kelet-európai államoknak nincs olyan szociálpolitikai célkitűzésük, amely a szegénység felszámolására vagy csökkentésére irányulna. Nem is lehet, mert hivatalosan tagadják a szegénység létezését országaikban. Be nem vallottan azonban van az államoknak politikája a szegényekkel szemben.”
Kemény jelentősége persze nem csak publikációiban keresendő. Fenti kutatásaiba emigrációja előtt fiatal szociológusokat vont be, akiknek heti rendszerességű szemináriumokat tartott – az így szerveződött Kemény-iskolából nőtt ki a Szegényeket Támogató Alap (SZETA). Tevékenységének köszönhetően a szegényekkel szembeni szolidaritás fontos része lett a rendszerváltó demokratikus ellenzék programjának.
(A Blinken OSA Archivum 2016-ban Újragondolt szegénység címen szervezett konferenciát Kemény István emlékére. A konferencia felvételei itt visszanézhetőek.)
(Zsámboki Miklós a Blinken OSA Archivum közösségi levéltárosa)
Olvasd angolul! / Available in English!