Vannak-e internetes proletárok?

• Igaz, hogy a digitális korban már nincsenek munkások, nincsen munkásosztály, mindenki egyéni vállalkozó vagy fehérgalléros dolgozó?
• Vagy a platformkapitalizmus korában is fennál a kizsákmányolás, és tovább nőnek a társadalmi egyenlőtlenségek?
• Mi lehet ma a munkáskutatás szerepe és eszköze?
• A Blinken OSA Archívum összefoglalója a Digitális munkások, internetes proletariátus című kerekasztal-beszélgetésről. A beszélgetés felvétele a Munkás(k)uta(táso)k a tervgazdálkodástól a vadkapitalizmusig című online konferencia részeként megtekinthető a Blinken OSA Archívum YouTube-csatornáján.

A munkáskutatás alapvető dilemmái a 21. században

Ma gyakran látjuk, hogy a tisztán számítógépes, internetes tevékenységet alacsony társadalmi presztízsű, alacsony hozzáadott értéket termelő, alacsony életszínvonalú rétegek végzik. Ott vannak például a betanított kriptobányászok, vagy a „gold farming” tevékenységből élők, akik sokszereplős internetes szerepjátékokban termelnek a gyengébb (de gazdagabb) játékosok számára újabb és újabb krediteket, miközben összezsúfolva, levegőtlen szervertermekben töltenek akár napi tizenhat órát is. Őket nevezhetjük internetes proletariátusnak.

A digitális munkások, az internetes proletariátus kérdéseit nem vizsgálhatjuk a hagyományos osztálytagozódás és értékteremtés fogalmi kereteiben, hiszen a fejlett világban ma már nehezen találunk fizikailag tömegesen egy helyen dolgozó, közös osztálytudattal rendelkező, közös kultúrájú munkásokat (olyanokat, mint akik kiözönlöttek a gyárkapun a Lumière testvérek híres némafilmjében, vagy akiket Chaplin erős társadalomkritikával parodizált a Modern idők című filmjében). Azért az autóinkat, számítógépeinket a robotok mellett továbbra is betanított munkások rakják össze (és szedik szét), bérből és fizetésből élő raktárosok mozgatják, még ha gépi és informatikai segítséggel is.

Maga a „munkás” fogalom is sok mindent jelenthet: a magasan képzett szakmunkás és a képzetlen segédmunkás, a félautomata traktorok informatikailag képzett vezetője és a mezőgazdasági idénymunkás, a vállalatában résztulajdonnal rendelkező dolgozó és a munkaerőkölcsönzéssel kirendelt szaktárs. Vagyis tulajdonképpen bárki, aki akár megélhetési okokból, akár hivatástudatból, akár önmegvalósítás céljából munkát végez, valamilyen kiterjesztett értelemben munkásnak tekinthető, még ha rendelkezik is saját tőkével, eszközökkel. Egyes neomarxista gondolkodók szerint az összes Facebook-felhasználó tulajdonképpen kizsákmányolt munkás, aki értéket termel azáltal, hogy újabb és újabb posztokat ír és oszt meg, hirdetésekre kattint: ez az érték az információs monopóliumok hasznát gyarapítja, belőle csak kevés jut vissza a közösségi hálózatok használóinak.

Múlt év végén két archívumi és kutatási intézmény, a 20. Század Hangja Archívum és Kutatóműhely és a Blinken OSA Archívum közös műhelykonferenciát rendezett a munkáskutatásokról. Mindkét intézmény jelentős kutatási anyagokat archivál és tesz hozzáférhetővé kutatók és laikusok számára egyaránt. (A kétnapos esemény összes előadása, vitája és beszélgetése megtekinthető a Blinken OSA Archívum YouTube-csatornáján.) A konferencián volt egy kerekasztal-beszélgetés, amely nem a múltról, nem az archívumokról és nem is elsősorban Magyarországról szólt, hanem a jelenről és a jövőről, Digitális munkások, internetes proletariátus címmel. A beszélgetés ezzel tulajdonképpen kitágította a konferencia kereteit időben, térben és szemléletében egyaránt. Olyan kérdésekről szólt, amelyek a jelen és a jövő kutatóinak egyaránt fontosak lehetnek.

A gondolatébresztő beszélgetés résztvevői Bognár Éva szociológus (Közép-európai Egyetem Demokrácia Intézet), Rab Árpád információs társadalom kutató (Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) és Z. Karvalics László információs társadalom kutató (Szegedi Tudományegyetem) voltak, a vitát Székely Iván, a CEU kutatóprofesszora, a Blinken OSA Archívum munkatársa vezette. A résztvevők abban egyetértettek, hogy a digitalizáció alapjaiban változtatta meg a munka tartalmát és fogalomkörét, de különböző nézőpontokból ítélték meg az egyes jelenségek súlyát, jelentőségét.

Kik ma a „munkások”? Digitalizáció és kapitalizmus

Z. Karvalics szerint a mai digitális ökoszisztémában a munkavégzési tevékenységek rendkívül sokfélék, kezdve a szalagon dolgozó összeszerelő munkások monoton cselekvéssorának digitális játékosítással (gamifikációval) oldott megoldásaitól egészen a szenzorhadsereget irányító precíziós kombájn vezetéséig. Végzőiket nem lehet besorolni a hagyományos osztályok, rétegek fogalomkörébe, és a specializálódott munkakörnyezetek között is alig találhatunk közös nevezőt. Bognár Éva viszont úgy érvelt, hogy olyan erős a kapitalizmus és a piacgazdaság alapvető logikája, hogy azt nem írja felül a digitalizáció, és ez indokolja a korábbi fogalomrendszer érvényességét és a munkáskutatások relevanciáját. A legfontosabb kérdés az elidegenedés, a kontroll gyakorlása, a munka „jószágosodása”, végső soron az, hogy egyáltalán beszélhetünk-e olyan társadalmi osztályról, ahol van még szolidaritás, közös tudat.

Rab Árpád úgy gondolja, hogy most is van munkásosztály, és sok folyamat, amely a munka világában egyszer már lezajlott a történelemben, most is zajlik. A munkásság ma két oldalról is erodálódik: alulról, az automatizáció miatt, ami annak idején a gépromboló ludditák reakciójával vált látványossá, és felülről, mert mindenkitől azt várjuk el, hogy egyre magasabb szintű, egyre kreatívabb és összetettebb munkát végezzen. A munkás fogalmát szerinte ki kell terjesztenünk a szellemi munka világára is, mert az ugyanúgy kizsákmányolhat, ugyanúgy fegyverként is használható, mint a fizikai munka, és új munkásképességeket fejleszt ki: például azt, hogy a szellemi munkás hogyan lavírozzon a különféle szoftverek, vállalások, munkajogi és egyéb kategóriák között. Ezzel együtt a kép nem annyira összetett, hogy ne beszélhetnénk egységesen munkáról, munkásokról.

A választóvonal Rab szerint ott húzódik, hogy mi jön ki a munka eredményeképpen az értéklánc végén: fizikai javak (például egy autó a teljesen automatizált gyártósor végén), vagy digitális javak (például egy új fénykard egy digitális játékfejlesztőtől) – ez ma a munka és a munkát végzők két fő kategóriája.

Ha feltételezzük, hogy a munkát végzők nem atomizáltan, magányos egyénként vesznek részt a társadalomban (még ha számos speciális munkakörnyezetben tevékenykednek is), akkor bizonyára vannak jellemző csoportjaik, a csoporttagoknak jellemző kommunikációs gyakorlatuk, együttműködési stratégiáik, rivalizálásuk. A mai kor társadalomkutatóinak alapvető kérdése, hogy hogyan azonosíthatjuk ezeket a csoportokat, hogyan határozhatjuk meg a jellemzőiket, és hogyan vizsgálhatjuk őket? Tagjaik hogyan gondolkodnak, milyen platformokon és hogyan tartanak kapcsolatot egymással? Talán nem véletlen, hogy a beszélgetés résztvevői közül hárman az ilyen elemzéseknek fórumot adó, húszéves fennállását ünneplő Információs Társadalom folyóirat szerkesztőbizottságának tagjai.

Hogyan vizsgáljuk őket? Három álláspont

Az is kérdéses, hogy a hagyományos vizsgálati technikák: interjúk, kérdőíves felmérések, etnográfiai kutatások továbbra is alkalmasak-e e kérdések megválaszolására. A beszélgetésben három álláspont fogalmazódott meg. Az első álláspont szerint ezek a technikák továbbra is használhatók, és releváns eredményeket hoznak – erre a műhelykonferencia előadásai között is voltak példák. A válaszadók elérése viszont ma nehezebb: korábban elég volt bemenni a gyári szakszervezethez, ma a különböző fórumok, Facebook-csoportok vizsgálata szükséges ehhez. Lehet azonban vonzó tudásportálokat nyitni, például arról, hogy mennyit keres ma egy informatikus, és máris a kutató előtt van a vizsgálandó populáció.

A másik álláspont szerint a fenti, hagyományos megközelítés helyett az adatközpontú vizsgálatok lehetnek a digitális kor munkásainak, munkakörnyezetének legalkalmasabb vizsgálati módszerei. Rengeteg adat gyűlik a digitális eszközökkel segített és a tisztán digitális munkáról.

Ezekből az adatokból kiolvasható a munkát végzők csoportos viselkedése, sőt az egyéni tevékenység naplózásából például a munkaintenzitás változásai is. Fontos adatok nyerhetők a tevékenység közvetlen megfigyelésével is. Ezekhez az érzékeny adatokhoz azonban éppen a szigorú kutatásetikai követelményekkel dolgozó kutatóknak van a legkevesebb hozzáférésük – szemben az üzleti és politikai szereplőkkel.

A harmadik álláspont szerint először releváns kutatási kérdéseket kell megfogalmaznunk, a módszertan csak ezután következhet. Z. Karvalics László egyik kedvenc példáját idézte: a tunéziai szövőnők internethasználatáról és hasonló témákról végzett felmérések lehetnek módszertanilag tökéletesek, de kutatási szempontból tökéletesen érdektelenek. Véleménye szerint a munkát, a munkavégzés körülményeit és termékeit nem lehet önmagában vizsgálni, csakis a fogyasztással, a termelt javak felhasználásával együtt.

Hogyan változik a munka? Önkizsákmányolás, kontroll, fragmentálódás

Az optimista feltételezések szerint a technológia áldásos hatásainak következtében egyre inkább megszabadulunk a monoton, repetitív munkától, sőt a jövő munkásai akár csökkentett munkaidőben is dolgozhatnak. Ha azonban körülnézünk a közvetlen környezetünkben, akkor azt látjuk, hogy akinek kevés munkaideje mellett marad szabadideje, azonnal elvállal egy másod- vagy harmadállást – és ez nem pusztán anyagi kényszer, hanem kulturális okai is vannak. Ugyanezt látjuk a számítógép előtt ülő „munkásoknál” is, akik gyakran önkizsákmányolást végeznek. A konferencia egyik előadója, Vencel Tímea által idézett kutatások igazolták, hogy korábban annak volt magasabb társadalmi státusza, akinek nem kellett sokat dolgoznia, megengedhette magának a nyaralást, a tartalmas szabadidőt. Ezen belül is a legmagasabb életszínvonalú országokban a legmagasabb iskolázottságúaknak volt a legmagasabb a munkaideje, míg a legalacsonyabb életszínvonalú országokban a legkevésbé iskolázottaknak volt a legmagasabb a munkaideje. Ma viszont éppen fordítva van: a magas munkaidő magasabb társadalmi státuszt jelent.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a munka humanizálásával, biztonságával ellentétes folyamatokat sem. A digitális technológia segítségével távmunkásként, szabadúszóként vagy digitális nomádként dolgozók a szabadság illúziójáért cserébe megtapasztalják, hogy a szervezeti keretek kötöttsége egyfajta védelmet nyújtott számukra; esetleg volt érdekvédelmi szerveződés is, amiben részt vettek, volt jogi védelem. Az alkalmazotti zónán kívül viszont egyre erősebb a megfelelési kényszer a megbízókkal szemben, az önkizsákmányolás, az online platformokon kapott értékelések hajszolása, ami végső soron erősebb kontrollt és kényszerítést jelenthet. A digitális nomádok ugyan ma inkább irigyelt státuszúak, és nem tartoznak az állandó létbizonytalanságban élők rétegéhez, az ún. prekariátushoz, a mögöttes kényszer náluk is egyre erősebb.

Rab Árpád szerint az emberek, köztük a munkát végzők tudatossága elmarad a rendelkezésükre álló technológiák és az általuk kínált lehetőségek és következmények felismerése mögött, és a követés üteme is egyre nagyobb lemaradáshoz vezet. Ennek következtében egyre rövidebb ideig, egyre fragmentáltabb módon végzünk cselekvéseket, illetve tudatosítjuk magunkban azok következményeit; ezek a cselekvések pedig párhuzamosan, egymásba csúszó módon zajlanak.

Mindez a munkásosztály gyengüléséhez vezet: mind érdekérvényesítésben, mind közösségépítésben, szolidaritásban, növelve kiszolgáltatottságát.

Ezzel együtt a kutatások azt mutatják, hogy az élményalapú, látványos, szegmentált munkát végzőkkel szemben a látszólag elavult értékrendet, tartós tevékenységet és megbízhatóságot képviselők hosszú távon mégis sikeresebbek a piacon.

Kutatás és szolidaritás

Egy online kerekasztal-beszélgetés természetesen nem alkalmas a digitális kor munkájának, munkásainak és társadalmi viszonyainak teljes körű elemzésére, mint ahogy egy blogbejegyzés sem. A beszélgetés azt azért nyilvánvalóvá tette, hogy a munkát és a munkát végzők társas viszonyait kutatni lehet és kell is, ahogy a kutatások eredményét majd archiválni is, a jövő kutatói és laikus érdeklődői számára. Az is világossá vált, hogy a társadalomkutatók felelősségérzete a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, a hátrányos helyzetű rétegek sorsának feltárása iránt, ha különböző szinten is, de ezen a területen is tetten érhető. (Leszámítva azokat, akik valamilyen ideológia vagy politikai irányvonal igazolására fordítják tudásukat afféle alkalmazott szociológusként vagy filozófusként.)

Z. Karvalics László egy korábbi társszerzős tanulmányában a digitális korszak ígéretei között a digitális javakhoz való igazságosabb hozzáférésen alapuló, a társadalmi egyenlőtlenségek piramisát ellaposító „izokrácia” lehetőségét említette a blokklánc-technológia felhasználási lehetőségei kapcsán. Bognár Éva pedig a beszélgetésben az Amazon webáruház világszerte embertelen körülmények között dolgozó raktárosait és csomagolóit hozta fel annak példájául, hogy a digitális technológia nemcsak felszabadító lehet, hanem elmélyítheti a meglévő kiszolgáltatottságot. Némi optimizmusra adhat okot az, hogy vannak jelei a szolidaritás növekedésének a munkáshierarchián belül.

– A teljes beszélgetés megtekinthető itt.

Olvasd angolul! / Available in English!